11.fejezet

Kész a fejezet!!! :D:D remélem örültök! szóval, elmondom tömören, hogy miről szól! Ana beszél Demmel, aztán elmennek, aztán szemszögváltás. Jön Solar és Catlyn, beszélnek egy sort, Solar elmereng emlékeiben, aztán mégtöbbet beszélnek. Tartanak egy ottalvós bulit és elalszanak. Ismét szemszögváltás. Ana megint beszél Demmel, Alec küldetésen van... Dem unatkozik, elmegy futni... a többi a 12.fejezetben van! De olvassátok el ezt a fejezetet is, mert nem írtam le mindent!!!!!!!!

(Anabelle)
- Segítened kell!-mondta Demetri.
- Miben?
- Hogy Katy...
- Jaj, ne már! Figyelj, ti ketten egymásba vagytok zúgva, Katy is csak onnan tudja, mert látja a jövőt. Már akkor látta, hogy ti ketten a végén egy pár lesztek, amikor még nem is ismertünk titeket.
- Tényleg?
- Igen, szóval beszéljétek meg és kész!
- Rendben, akkor én megyek is.-mondta Dem.
- Hé, várj, most nem mehetsz!
- Miért?
- Heidi meghozta a... vacsorát.-mondtam.
- Oh. Értem, akkor mennyünk.-mondta Dem és elindultunk a nagy terem felé...

(Solar Brown)

-Wao! ez a körút legjobb része, ez a hely olyan félelmetes, nem beszélve arról, hogy az itteni embereknek vörös a szemük és milyen gyönyörűek! a bőrük olyan fehér mintha vámpírok lennének!-súgta nekem a húgom. El kellet ismernem, tényleg van ebben a kastélyban valami titokzatos, és hátborzongató. Persze a vörös szemeken kívül. Mi a hatalmas csoport legvégén voltunk, így nem sok mindent hallottunk a kísérőnk hangjából.

- Most érkeztünk a nagyteremhez.-hallottam meg egy részletet a kísérőnk hangjából. Úgy emlékszek, hogy azt mondta, hogy a neve Heidi. Heidi egy gyönyörű nő, mellette akárki elsüllyedhet szégyenében. De a többi ember, akik Catlyn szerint vámpírok, bár ha jobban belegondolunk, akkor tényleg van benne valami, ugyan olyan gyönyörűek, mint Heidi, bár ő kiemelkedik a tömegből lila színű szemeivel. Hírtelen a tömeg elcsendesedett. Egy kb. 16 évesnek kinéző lány ált a kapuban. Ugyan olyan hófehér bőre, és vérvörös szeme volt mint a többi itteninek. Vállig érő szőke haját felkötötte, és egész testét egy fekete köpenybe burkolta.

- Szervusz Heidi.-köszönt a lány a vezetőnknek. A hangja csilingelése egy dalra emlékesztetett, amit még kis korunkban édesanyánk énekelt nekünk. De ez mind, már évekkel ezelőtt történt. Anyánk egy autó baleset áldozata lett. A balesetet egy részeg sofőr okozta, aki elaludt a volánnál. És az-az ember; megjegyezném, hogy ő a mi tiszteletre méltó polgálmesterünk. Megúszta az egészet egy kis ejnye-bejnyével. Azóta is átkozom azokat az embereket, akik részegen vezetnek. Ebben az évben töltöm majd be a 18-at. Várhatja, hogy rá szavazzak, az biztos!

- Szerbusz Jane.-köszönt Heidi.

- Mmm...-szimatolt bele a levegőbe Jane- szép fogás! A mester örülni fog neki.-mosolyodott el angyalian. Egyesével végigmért minden arcot. Követtem a tekintetét. Az emberek többsége meg volt ijedve, néhányan unottan ácsorogtak. A húgom folyamatosan vigyorgott... Aztán Jane rám nézett. Igaz, sok ember állt előttünk, de még így is láttam Jane arcát. Tekintete ide-oda vándorolt a húgomról rám. Vérvörös szemeit az enyémbefúrta, talán meg akart ilyeszten, vagy valami hasonló. De nem féltem tőle. Lelkem méjén éreztem, hogy nem kéne itt lennem. Se nekem, se Catlynnek. El kéne innen mennünk, de valami maradásra késztetett. Nem tudom, hogy mi. Nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy itt kell lennem. Ez a hely vonz, magába szippant...

- Lépjetek be.-tárta szét előttünk a hatalmas vaskaput, a törékenynek kinéző lány. Fura, olyan erős.. Lehet hogy tényleg igaz... Vajon tényleg léteznek vámpírok? Egy biztos, a választ odabent tudhatjuk meg!

- Solar.-mondta ki suttogva a nevemet Catlyn.

- Igen?-fordultam felé kérdő tekintettel.

- Én, félek, nem akarok bemenni oda.-mondta ki azt, amire én is gondoltam.

- Én sem.-válaszoltam neki- De be kell mennünk.

- Tudom.-sóhajtott. Ugyan úgy félt mint én. Tudja, hogy itt valami nincs rendben.

- Catlyn.-szólítottam meg. rám nézett és én folytattam- Bármi is történjék odabenn, ne mutasd a félelmed. Melletted leszek, és együtt semmi bajunk nem eshet!

- Anyu is mindig ezt mondta- mosolyodott el halványan- Hogy ha együtvagyunk, akkor sohasem ér minket baj.

- És igaza lett, nem?

- De.-mondta, aztán mi is beléptünk a hatalmas, díszes kapunk. Rögtön mögöttünk bezárta a kaput, Jane. Hírtelen minden ember pánikba esett. Érezték. A lelkük mélyén tudták, hogy egy olyan helyen vannak, ami számukra nagy veszélyt jelent. Catlyn megfogta a kezem. Nagyon félt, láttam rajta, de amint ránéztem a félelem szikrája eltűnt a szeméből. Egymás mellett álltunk nyugodtan, néztük a sikítozó, rohangáló embereket. Mind kijáratok felé kutattak, de bánatukra, az egyetlen kiút innen a hatalmas vaskapu volt, ami most lelakatolva tornyosult feléjük.

- Imádom nézni a szenvedésüket!-jegyezte meg az egyik vörös szemű lány. Felé fordultam, mire ő rám morgott. Gyorsan elfordítottam a fejem és arra gondoltam, amit anyu mondott.

- Emberek!-szólt egy férfi. A hangja fegyelmet és figyelmet parancsoló volt. Minden ember megállt úgy ahogy volt, majd lassacskán visszarendeződtek, soraikba. A férfi szeme, ugyan olyan vörös volt mint a többieké, mégis volt benne valami, ami arra utalt, hogy a férfi nagyon öreg. Még ha ilyen fiatalnak is néz ki. Hagymahély szerű bőrén át szinte látni lehetett a csontjait, holott nem tűnt olyan soványnak. A férfi elmosolyodott, majd ismét megszólalt.- A körút ezzel véget ért, reméljük élvezték ezt a kis utazást Volterrában.-mind ha azt mondta volna, kösz hogy eljöttetek a halálotok napjára. A férfi lassan helyet foglalt, de tekintete megakadt a húgommal összekulcsolt kezünkön. Hírtelen a férfi mellett termett egy vörös hajú nő. Némán, szerintem egy hang kiadása nélkül beszélgettek egymással, bár az is lehet hogy a tömeg, elnyomta a beszélgetésüket. Mégis tudtam, hogy rollonk beszélnek. Gyanúm beigazolódott, mikor a vörös hajú lány ránk nézett. Egy pillanatig figyelt minket, majd visszahajolt a férfihoz. Végig néztem az itteni embereken  és gondosan lejegyeztem magamnak mindent. Három trón szék féleség van itt. Mindegyiken ül egy-egy nagyon idősnek tűnő férfi. Aki megszólalt az ül középen, biztos valami király féleség lehet. Mellette barról egy szőke egyenes hajú rubinvörös szemű lány állt. Az előbb tévedtem, mikor azt mondtam, hogy Heidi gyönyörű. Még ő is elbújhatott emellett a lány mellett. Úgy tűnik, hogy ő is valami magas rendű személy. A trón székek mögött egy-egy nő állt, gondolom a székeken ölük feleségei. Bal oldalt és jobb oldalt egyaránt egy csomó ember állt. Egyik szebb, mint a másik. Az egyetlen közös mindegyikben. a szemük. Az a vérvörös, lélekig hatoló szem, melynek a puszta gondolatától is borsódzik a hátam.

- Solar. -suttogta mellettem Catlyn, mire visszatértem a való világba. A vörös hajú nő, most előttünk állt. Megszorítottam Catlyn kezét, jelezve, hogy itt vagyok mellette. A vörös hajú nő egyet közelebb lépett, már csak egy lépés választott el minket tőle, de mi nem hátráltunk. Együtt nézünk szembe a végzetünkkel. A nő, már majdnem ránk vettette magát, ekkor meghallottam egy hangot, ami túlszárnyalt mindenen.

- Chelsea, hagyd őket!-mondta a hang. A vörshajú, a hang irányába fordult, ahogy én is. A szőke, egyenes hajú lány szólt az előbb. Chelsea hátrébb lépett, majd másik zsákmányt keresett magának. Ekkor néztem körbe a teremben. Minden ember nyakába, egy-egy vörös szemű ember harapott, és mintha a vérüket szívnák. Catlynre néztem, aki az élettelen testeket figyelte. Átöleltem, hogy megvédjem a további borzalmaktól, de úgy érzem, ez még csak a kezdet! Jól gondoltam! Miután a vámpírok(ebben már biztos vagyok) kiszívták a vért az emberekből, mindegyik szeme, ugyan olyan rubin vörös lett, mint azé a gyönyörű lányé, de az övé, valahogy... fenségesebb. Visszarendeződött minden vámpír a helyére, majd megszólalt a középen ülő férfi.

- Szervusztok!-állt fel a helyéről és közelebb sétált hozzánk.- A nevem Aro Volturi. Had mutassam be a lányomat, Anabelle Volturit.-jól gondoltam, mikor azt mondtam, hogy a lánya. A lány egyenesen felénk sétált, majd megállt az apja mellett.

- Sziasztok.-mosolygott ránk. Valahogy éreztem, hogy tőle nem kell félnem.

- Gondolom az előbbiből, tudjátok, hogy mik vagyunk.-mondta Aro. Válaszul Catlynnel egyszerre bólintottunk.- És megmondjátok?-kérdezte. A húgom szemébe néztem, ő is ugyan úgy tétovázott mint én, végül megszólaltam.

- Vámpírok.- Anabelle lehajtotta a fejét.

- Igen, azok vagyunk.-mosolygott, még mindig a férfi.- Szabad?-kérdezte, a kezem ért nyúlva. Én egy kicsit tétováztam, amit észre is vett.- Nem foglak bántani.-valahogy hihetőnek hangzott és mikor a lányára néztem, láttam ahogy aprót bólint, jelezve, hogy fogadjam el. Óvatosan kinyújtottam a kezem, majd mikor a tenyerébe tettem, megfogta a másik kezével is és lehunyta a szemét. Vajon most mit csinál? Kinyitotta a szemét, és elengedte a kezem.

- A gondolataidban olvastam, így mindent megtudtam rólatok.-válaszolt Aro a gondolatban feltett kérdésemre.

- Mi?-kérdeztük egyszerre Catlynnel.

- Egyetlen érintéssel, kitudom olvasni minden gondolatot, amire valaha is gondoltál.-magyarázta meg.

- És mi mindent tudott meg?-kérdeztem.

- Sok mindent! Téged Solar Brownak, míg a húgodat Catlyn Brownak hívják. Apátok születésetek után elhagyott titeket.-itt lehajtotta a fejét- Édesanyátok, alig két éve halt meg autó balesetben, amit egy részeg sofőr okozott.

- Hű. Én hiszek magának.-mondta Catlyn és elengedte a kezem. Amint ujjaink szétváltak egymástól Catlyn összerogyott, mint egy rongybaba.

- Catlyn!-káltottam.- Mit csináltak vele?

- Ez felettébb érdekes.-jegyezte meg Aro.

- Mi olyan érdekes? És mit csináltak a húgommal?-kérdeztem, már-már a könnyeimmel küszködve.

- Marcus érzi az emberek és a vámpírok közti kapcsot. és azt tapasztalta nálatok, hogy valamilyen pajzs véd titeket a mentális erőktől. Ezért megkértem Alec-et, hogy használja rajtatok a képességét. Ami csak azután működött, hogy elengedte a kezed.-magyarázta Aro, közben Anabelle egy gyors pillantást vetett az egyik fiúra, gondolom Alecre, majd visszanézett ránk. Megfogtam Catlyn kezét és örömmel tapasztaltam, hogy azonnal visszatért közénk.

- Catlyn!-öleltem magamhoz, a húgomat.

- Solar!-ölelt vissza, majd elengedett.- Mi történt?

- Kísérleti nyúlnak használnak.- morogtam.

- Nem, kedvesem, korántsem vagytok kísérleti nyulak, sokkal inkább közénk tartozók.-magyarázta Aro.

- Most azt mondta, hogy legyünk mi is vámpírok?-kérdeztem.

- Igen.

- Én szívesen lennék vámpír! Imádom a vámpírokat, meg az összes vámpíros filmet!-lelkendezett Catlyn. Én elképedve néztem rá. Anabelle megszólalt.

- Mi nem olyanok vagyunk, mint a filmekben. Teljesen mások vagyunk.-mondta egy enyhe mosollyal a végén.

- Neked elment az eszed?-kérdeztem, a húgomat, mikor végre szóhoz tudtam jutni- Lelketlen vérszívó szörnyeteg akarsz lenni?

- Máris úgy beszélsz mintha közénk tartoznál.-jegyezte meg halkan Aro. A terembe hírtelen belépett egy lány. Olyan gyorsan mozgott, hogy csak egy csíkot láttam belőle. Egyenesen Aro elé állt és megszólalt.

- Mester.-hajolt meg Aro előtt.- Láttam , hogy mi történik a teremben és remélem nem bánja, ha én is csatlakozok önökhöz.

- Dehogyis kedvesem, bármikor szívesen látunk.-mosolygott rá Aro. Mégis ki ő itt, hogy ilyen magas rangja van?-gondoltam. A lány megfordult és ránk mosolygott. Talán Catlynnel egykorú lehet. A lánynak hosszú barna haja... és meglepetésemre tengerkék szeme volt. De hát úgy tudtam, hogy a vámpíroknak vörös a szemük. Akkor ő nem vámpír? A lány a bal oldalt felsorakozó vámpírokhoz sétált és azok között is megállt egy szőke hajú fiú mellett, akire rámosolygott. A fiú viszonozta a mosolyt, majd tovább figyelték, a beszédünket az ő mesterükkel.

- Szóval? Mit mondtok?-kérdezte végül Aro.

- Aludhatunk rá egyet?-kérdezte Catlyn.

- Ez nem olyan dolog, amire aludni kéne.-morogta a háttérben álló Jane.

- Jane, kedvesem, kérlek hagyd őket. Nekik is megadatik a választás kérdése.-mondta Aro

- De persze ha nem csatlakoztok...-állt fel a trónjáról a barna hajú vámpír.

- Sajnos meg kell halnotok! Nem hagyhatjuk, hogy kitudódjon a titkunk. És az emberekben nem bízhatunk.-állt fel a trónjáról a szőke hajú vámpír is. Nyeltem egyet. Klasz. Választhatunk, vagy vérszívók leszünk, vagy vérszívó eledel. Nem tudom, hogy Catlyn miért rajong ennyire ezekért.. Amióta látta az Interjú a vámpírral c. filmet azóta megszállottjuk. Beleszeretett Lestart-ba, akit Brad Pitt alakított. Én csak ennyit jegyeztem meg az egészből. Sőt a neten végignézett két vámpíros sorozatot is, amit még régebben vetítettek. Úgy emlékszem, hogy az egyiknek Vámpír akták volt a címe, míg a másiknak valami Buffy-s. Engem nem tudnak annyira lekötni a vámpírok, mint őt. És akkor most, pont a vámpírok a végzeteink. Remek. Sóhajtottam.

- Döntött.-mondta a barna hajú lány, rám nézve. Igen, tényleg döntöttem, de ezt honnan tudja? Vajon a vámpíroknak van különleges képességük? Majd megtudakolom.

- Köszönjük Katherine.- mondta Aro, a barna hajú lánynak.- Hogy döntöttél Solar?

- Rendben.-mondtam alig halhatóan, de gondolom, úgy is halják.- Szeretnénk csatlakozni önökhöz.

- Remek!-csapta össze a tenyerét boldogan Aro.

- Három nap múlva sor kerül az átváltoztatásotokra, addig is Gianna szobája mellet lesz a ti szobátok.-mondta a szőke hajú vámpír, aki az előbb felállt a trónjáról. Bólintottunk, majd eszembe jutott a tény. Honnan a tetves ménkűből fogjuk mi azt megtudni, hogy ki ez a Gianna, és hol a szobája?

- Majd én megmutatom a szobátokat.-ajánlotta fel Anabelle. A hangja még mindig úgy csengett, ahogy az előbb.

- Én is megyek.-szólalt meg Katherine.

- Rendben.-monda Anabelle, majd elindultunk a nagy kapu felé. Azon gondolkodtam egész úton, hogy, hogy jutottunk el idáig. Reggel ugyan úgy ébredtünk mindketten, ahogy mindig is szoktunk, kivéve azt az egy dolgot, hogy Volterrában nyaraltunk. Úgy terveztük, előszőr megnézzük a várost, és erre mi a legmegfelelőbb módszer? Egy túristacsoport. A csoportunkat, ami az egyetlen volt Volterrában, Heidi vezette. Kiadta magát túra vezetőnek, persze, így még több embert tudnak a fészkükbe csábítani. Aztán Jane, a kedves kis Jane, akinek a hangja, olyan mint a csengő szó. Beengedett minket azon az átkozott vas ajtón, aminek a túloldalán egy nagycsoport éhes vámpír várta a gyanútlan, mit sem sejtő embereket. Nagyon mérges lettem rájuk, azok a szegény gyanútlan emberek...-egy könnycsepp gördült le az arcomon. Katherine mellém lépett.

- Tudom mit érzel..-mondta ő is szomorúan.

- Nem tudod! Te is csak olyan vagy mint ők! Ártatlan embereket ölsz! Mind eszt teszitek!-zúdítottam rá a haragomat. Arra a lányra, aki a legkevésbé tűnt vámpírnak, mindenki közt. Már nem tudtam meggátolni a könnyeimet. Zápor esőként hullottak és áztatták Katherin vállát.

- Sss.. semmi baj! Nyugodj meg!-nyugtatott Katherine. Anabelle és Catlyn minket figyeltek.

- De te nem... te nem voltál ott, te nem láttad.. az a sok ember...-sírtam minden egyes szót.

- De láttam, akaratom ellenére is láttam. Láttam az emberek arcát, és mindenki másét is. Láttam amint belemélyesztik a fogaikat. Éreztem, azt amit az emberek éreztek. És azt is, amit a vámpírok. Az emberek vérének kellemes aromáját, amint legördül a torkomon... Éreztem, láttam és hallottam, azt amit ők!

- De ezt, hogy?-kérdeztem értetlenül

- A legtöbb vámpír különleges képességgel bír. Én látom a jövőt és a jelent egyaránt.-magyarázta Katherine.

- Értem. Sajnálom, hogy az előbb...

- Tudom.-mosolygott rám. Csenedben tovább sétáltunk majd megálltunk két ajtó előtt.

- A bal oldali Catlyné, míg a jobb oldali Solaré.-magyarázta Anabelle.

- Közönyük.-mondta Catlyn.

- Közönyük.-suttogtam. Anabelle ránk mosolygott, majd mindketten elfoglaltuk a szobinkat. Hallottam, Catlynt, ahogy a szobától elkápráztatva, mond pár hú-t és oh-t. Az én szobám is nagyon szép volt, de valahogy nem tudott semmi sem felvidítani. Úgy döntöttem lefekszek a hatalmas ágyra. Egész kényelmes.-gondoltam.-Ahhoz képest, hogy vámpíroknak tervezték.-ránéztem az órámra. este nyolcat mutatott. Úgy döntöttem lassan ideje lenne aludni, úgy sem tudok itt sok mindent csinálni.. Miután kigondoltam a tervem, felálltam, de azon pillanatban le is ültem. Nincs semmim, amit felvehetnék éjszakára. Lemondóan sóhajtottam. Klassz most kereshetek valakit, aki kölcsön ad pár ruhát. Valki bekopogott az ajtómon.

- Igen?-kérdeztem.

- Katherine vagyok. Be jöhetek?-kérdezte az egyetlen vámpír, akiben meg tudok bízni.

- Persze.

- Hello.-köszönt mikor belépett, már nem az a sima hétköznapi ruhát viselte. Átöltözött pizsamába, és egy köntöst is felvett.

- Szia. Te hogy-hogy pizsamában vagy? A vámpírok alszanak?-kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Nem alszanak, de én igen. Tudod én csak félig vagyok vámpír, így szükségem van az alvásra.

- Hogy-hogy félig?

- Mindjárt elmagyarázom, de nem szeretnél te is pizsamát húzni?

- De, de nem hoztam magammal.-ismét elmosolyodott. Nagyon szép ha mosolyog, meg úgy alapjába véve is szép. Én is ilyen szép vámpír akarok lenni!!!-nyafogtam magamban- Mi? Az előbb azért nyavalyogtam, hogy vámpír legyek? Én sem vagyok komplett!

- A szekrényben találsz magadra valót. Menj nyugodtan fürödj le, én addig megvárlak itt.

- Rendben, köszönöm.-mosolyogtam rá, és szaladtam is a fürdőbe. Nem akartam órákig áztatni magam, bár biztos ráférne ezekre a vámpírokra, egy jó kis víz számla.. Úgyhogy inkább gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a pizsamámba. Katherine kicsit meglepődött a gyorsaságomat látva, de nem szolt semmit. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ágyon két szendvics van, egy nagyon szép tálcára helyezve.

- Tudom, azt mondtam nem megyek el, de éhes voltam, és arra gondoltam, hogy te is, ezért kértem egy kis kaját Giannától.-magyarázta, mikor látta mennyire meglepődtem.

- Köszi, tényleg éhes vagyok. De...-értettem meg az előző mondatát- te az előbb azt mondtad, hogy éhes voltál szendvicsre?

- Igen. Tudod minden fél vámpír, vagy félvér ehet egyaránt emberi ételt és ihat vért is. Én még soha életemben nem ittam vért, mindig csak egyszerű emberi ételt kaptam, ahogy Anabelle is.

- Anabelle?

- Igen, tudod, ő az unoka testvérem.

- De ő vámpír, te meg fél vámpír vagy. A kettő nem illik össze.

- Egyezzünk meg!-ajánlotta- Te mesélsz magadról, én mesélek magamról. Közben megesszük a szendvicseket. És ha nem félsz tőlem, akkor ha megengeded, akkor itt aludnék veled. Tudod, nem szívesen mászkálnék egy szál pizsamában éjszaka.

- Rendben, megegyeztünk! És nem félek tőled. Tartsunk egy saját pizsama bulit.-na jó, ez a végén egy kicsit hülye ötlet volt, de ahogy láttam, tetszett neki a dolog.

- Remek!-lelkendezett.- Játszunk ezer kérdést!-ajánlotta.

- Az milyen?-néztem rá, mint borjú az új kapura.

- Olyan, hogy te kérdezel valamit, én válaszolok, aztán én kérdezek valamit, és te válaszolsz.-magyarázta lelkesen.

- Rendben.-egyeztem bele, majd gyorsan megkérdeztem- Ha nem válaszolok, akkor ugye nem szívod ki a vérem?- erre ő hangosan felnevetett, én is csatlakoztam hozzá, és együtt nevettünk.

- Oké.-törölt ki egy könnycseppet a szeméből.- Játszunk! Te kezded.

- Mikor születtél?

- 2003. március 27-én.-mondta.

- Nem lehetsz 7 éves! Ez most hogy van?

- Á-á, most én kérdezek!-mondta és felemelte a mutatóujját.- Hány éves vagy?

- Három nap múlva 18.

- Pont mikor átváltoztatnak?-tette fel az újabb kérdést.

- Hé, még nem válaszoltál az előbbi kérdésemre!

- Tényleg, bocsi-azt hittem, megkérdezi, hogy mit kérdeztem, de nem így lett- A fél vámpírok elöszőr olyanok, mit a kisbabák, de sokkal okosabbak, és gyorsabban fejlődnek, mint az emberek. Ezért van az, hogy hét éves korukban, úgy néznek ki, mint az átlagos 17 éves lányok. Most te jössz.

- Igen. Tudod, ebbe még bele sem gondoltam. Jó kis szülinapi ajándék, mondhatom! Mi van a családoddal?-erre kicsit elszomorodott.

- Miután Christina megszülte Anat és Aro átváltoztatta, anyámat teherbe ejtette egy Alex nevű vámpír, majd ott hagyta. Christina, tudta, hogy mi következik ez után. Hiába próbálta lebeszélni anyámat, arról, hogy a világra hozzon, nem sikerült neki. Így megszülettem én, majd rögtön a születésem után anyut átváltoztatta Aro. Az apám nem olyan rég jelent meg, hogy látni akra, így hét év után, mert tudta, hogy már úgy nézek ki mint egy tizenhét éves és talán azt hitte, megbocsátok neki ezért...

- Sajnálom. Mármint, hogy az apád ilyen.

- Miért a tiéd milyen?

- Nem tudom. Miután megszületett Catlyn, ott hagyott minket anyuval.

- Sajnálom.

- Én nem. Életem legszebb évei voltak. Az anyám csodás ember volt. Olyan szeretetre méltó, és kedves... Nem sok hozzá hasonló embert ismerek.

- Meg halt?

- Igen. Két éve. Még csak 16 voltam, Catlyn, meg 15. A gyámügyisek felkeresték az apánkat és lepasszoltak hozzá. Apánk minden nap leüvöltötte valami miatt a fejünket. Mikor elegünk lett belőle, felkerestük a nagyinkat. Seattleben élt. Két hónapja halt meg.

- Részvétem.

- Kösz. Végül itt lyukadtunk ki, Volterrában. És te? Itt éltél a várban egész életed során?

- Nem. Egy négy szobás házban éltünk. Ana, Christina, anyu és én.

- És miért jöttetek ide?

- Ananak elege lett a sok titokból, ami körülvett minket és megszökött. Tudod, mindketten fél vámpírok voltunk, bár ezt soha senki sem mondta nekünk. És néha álmomban látom a jövőt. Megálmodtam, amint Anat megtámadja, egy vámpír. Később azt is láttam, hogy a román-klán egyik tagja. A vámpír megharapta Anat. Ez az egyetlen módja, hogy átváltozzon valaki vámpírrá.-magyarázta.- Christina felhívta a Demetrit, aki Felixel és Jannel az oldalán elindult Anaért. Épp az után értek oda, hogy Anat megharapta. Dem és Felix gyorsan elintézte a fickót, míg Jane behozta ide a kastélyba. Mi is azonnal ide jöttünk. Két napon keresztül vártuk mikor ébred fel. Végül a második nap felébredt. Ez mindenkit meglepett, ugyanis az átváltozás normál esetben három napig tart.

- És aztán vámpír lett Anabelleből?

- Igen. De ő egy kicsit több...

- Miért?

- Mert mikor megharapták, már félig vámpír volt.

- Értem. Fáj a vámpírrá válás?

- Én csak arra tudok hagyatkozni, amit Ana jövőjében láttam. Úgy érezte, hogy mindene ég, mintha az egész teste belülről tüzelne.

- Hú, egyre kevésbé várom a szülinapomat.-a tálcára néztem. Érdekes, szinte észre sem vettem, amikor elfogytak a szendvicsek. Katherine ásított egyet. Megnéztem, a telefonomon, hogy mennyi az idő, ami hajnali egy-et mutatott.

- Szerintem aludnunk kéne.-jegyeztem meg, hírtelen elhomályosult Katherine szeme, egy oillanatra.

- Igen, igazad van-mondta mikor ismét kiélesedett a látása.- Főleg, mert Scarlett bevásárló körutat szervez. És azon ott kell lenünk.

- Ki lesz még rajtunk kívül ott?

- Scarlett, Hiedi, Sonja, Catlyn, Ana és mi.-mondta.- Hol aludjak?- ez egy nagyon jó kérdés.

- Aludj mellettem. Úgyis nagy ez az ágy nekem!-mondtam mosolyogva.

- Rendben.-letettük a kis éjeli szekrényre a tálcát, fogtuk a takarót és jó bebugyoláltuk magunkat. Mégiscsak december közepe van! Lehunytam a szemem, de eszembe jutott valami.

- Katherine, jó vámpírnak lenni?

- Hívj csak Katynek. És igen, jó dolog vámpírnak lenni. Főleg a gyorsaság miatt.

- A gyorsasááág?-kérdeztem beleásítva a szóba.

- Majd megérted.-mondta álmosonan Katy. Lehunytam a szemem és a következő pillanatban magávalragdaott a békés, gondtalan álom.

(Demetri)

Olyan unalmas fent lenni, mikor ő alszik. Legszívesebben vele együtt járnám be az álomvilág összes rejtett zugát. Bár vele lehetnék most. Simogtahtnám meleg, puha, bársonyos bőrét. Halhatnám kissé gyors szívverését. Láthatnám milyen bájos mikor alszik. Érezném véréből áradó bódítóan édes illatot, mely már annyiszor megrészegített.. Nem bírom! Muszáj látnom!

(Anabelle)

Épp indultam vissza a szobámba, mikor meghallottam Katy hangját.

- Demetri-suttogta. Ennek Dem biztos örülne, de a hang nem Katy szobájából jött, hanem Solaréból. Óvatosan benyitottam. Az ajtó hangtalanul nyílt ki, bebocsátást nyerve a bent alvók nyugalmára. Olyan békésen aludtak egymás mellett. Eszembe jutott, mikor még régen, kb egy évesek voltunk. Katy megijedt a villámoktól, így hát bebújtam mellé az ágyba, amitől megnyugodott és úgy aludtunk el.

- Demetri látni akar, engem.-suttogta ismét Katy.- A szobámban keres majd, de ott nem talál...-biztosan, megint látja a jövőt. Megyek a szobájához, még mielőtt Dem feltúrja az egész Volturit, a keresése érdekében.

(Demetri)

Épp nyitottam volna be Katy szobájába, mikor egy hang megállított.

- Demetri-szólt a hátam mögül Anabelle.

- Szia.-köszöntem neki.

- Helo! Csak gondoltam szólok, hogy Katy ma Solarral alszik. Biztos pizsmapartit tartanak.-mondta mosolyogva.

- Oh, kösz.-mondtam kicsit szomorkásan.

- Nincs mit.-mondta, majd bement a szobájába. Remek! Katy az új csajszival alszik én meg malmozhatok, ameddig fel nem kel. Most komolyan, mit csináljak? Nézni őt, maga a mennyország, de ilyen távol lenni tőle...inkább a pokol, minthogy távol legyek tőle. Alec hol lehet? Vele jól el szoktam lenni, de mióta Ana vámpír lett, azóta alig beszélünk. Bekopogtam Alechez, bár kétlem, hogy itt lenne. És.. semmi, a szobája üres. Valahogy sejtettem, hogy így lesz. Úgy döntöttem, megyek futni egyett. Futás közben szabadnak érzem magam..-ahogy ezt kigondoltam, már az erdőben futottam. A tél hidege nem árthatott nekem, jóformán jégből vagyok. Nem gondolkodtam tovább, csak futottam, hagytam, hogy az érzékeim vezessenek utamon. Mámorító érzés volt, ahogy a szél az arcomba csapódott.

komihatár: mivel suli van így 5
szóval kérek KOMIT!!! :D
sok puszi niki23

10.fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 10. fejit, végre megtudjátok, hogy hívják a vámpírt. A lényegre térek. Mint tudjátok, elkezdődött a suli. Én most kezdtem a középsulit és szeretnék, az elején belehúzni. Szóval, lehet hogy most egy ideig ez lesz az utolsó fejezet, amit olvastok. De azért megpróbálom, minél hamarabb hozni a frisst. A szereplőknél, kint van egy új szereplő, Nicky Corner, ő nincs benne ebben a fejezetben, de a későbbiekben, jelentős szerepe lesz!

xoxo

puszi niki

(Anabelle)
Futottunk, mígnem egy hatalmas kőhöz nem értünk, valahol, az erdő keleti része felé. Ott megállt, majd megszólalt.
- Tessék.-nyújtott át, valami kerek, követ, egy fekete láncon. Azonnal felismertem!
- Ez mit keresett nállad?
- A szobádban találtam, gondoltam vissza adom.-mondta egyszerűen.
- Jártál a szobámban?-kérdeztem, enyhén felháborodva.
- Igen, miért, talán baj, szépségem?-kérdezte mosolyogva.- Tudod, most valahogy még szebb vagy mint, régen.
- Kösz. És igen, baj! Valamint, nem vagyok a szépséged!-morogtam.
- Ahogy akarod, drágám.
- Elég! Nem vagyok, se a szíved, se a drágád, se semmid! Csak Anabelle és kész!
- Rendben Bells. Ó, úgy tűnik, látogatóink lesznek!
- Mi?
- Használd a füled!-tanácsolta. Nagyon elegem van belőle! Megpróbáltam, egy olyan tűzketreccel csapdába ejteni, mint ahogy azt Alexékkal is tettem, de nem sikerült. Vajon miért nem? Úgy tettem, ahogy mondta, figyelni kezdtem, az erdő zajait. És meghallottam néhány léptet, valamint egy szokatlanul gyors szívdobogást. Katy! Itt van! Erre tart! És vele jönnek még... keten? Nem, ahoz túl gyorsak, kell lennie valakinek, aki viszi Katyt, ő lassabb mint mi.
- És, gondolom már feltűnt, hogy nem tudod használni az erődet. Tudod, nekem olyan képességem van, ami blokkolja, mások képességeit.-mondta.
- Már rájöttem.-morogtam. 5 másodpercre rá, megérkezett a felmentő sereg. Alec, Jane, Katy és Demetri.
- Ana!-mondták egyszerre. Katy mellém akart szaladni, de Dem nem engedte.
- Jane.-mondta Dem. Gondolom Jane használni próbálta az erejét, de neki sem sikerült.
- Szóval, te vagy a híres Jane. Hallottam már rólad. És az erődről. Akkor te vagy Alec, úgyebár és itt van a világ legjobb nyomkeresője is. Valamint Belle bájos unokatestvére, Katherine.
- Demetri, engedj el! Nem lesz bajom!-mondta Katy és Demetri elengedte. Míg Dean, nem figyelt, átszaladtam hozzájuk.
- Meg mondtam, hogy kerüld el!-mondta Katy.
- Ő talált rám!
- Miért vagy itt?-kérdezte Demetri
- Csak meglátogatom a Summeröket, ezt ugye nem tíltja meg a Volturi.
- Itt nincsenek Summerök, jobb lesz, ha elmész!-mondta Jane
- Nem mondhatod, meg nekem, hogy mit csináljak!-válaszolt nek Dean.
- De én igen!-mondtam.
- Igen. Te vagy az egyetlen, akinek engedelmeskedni tudnék. Mit parancsolsz Belle?
- Előszőr is. Ne hívj Belle-nek! Másodszor, te már tudod a nevüket, nem tudhatnák, ők is a tiedet?
- De, igazad van, de valahogy úgy gondolom, hogy nem ez az utolsó kívánságod.
- Jól gondolod.
- A nevem, Dean Summer.
- Summer?-kérdezte Alec.
- Igen. Én alapítottam a Summer klánt és megengedtem Michelle-nek és Christinának, hogy csatlakozzanak hozzám. Egy ideig velük voltam én is, de aztán... egy kis magányra vágytam... és most visszatértem.
- Ne ferdítsük el a valóságot, ha kérhetem.-mondtam.
- Bírónőnek álltál be?-mosolygott rám. Én csak egy morgással válaszoltam.- Rendben. Csak annyiban tértem el a valóságtól, hogy nem önszántamból mentem el. Így már jobb?
- Sokkal.-mondtam.
- Miért kellett elmennie?-kérdezte Jane.
- Christina, nem nézte jó szemmel, hogy a lánya körül legyeskedek..-mosolygott ismét.
- Mi?-morgta Alec.
- Ahogy, látom, nem csak én vagyok az egyedüli hódolód.-mondta Dean.
- Takarogy, amíg szét nem téplek!-morogta Alec, majd elindult Dean felé. Utánna szaladtam, így elkaptam, a karját.
- Alec, álj! Kérlek!-de hiába próbáltam, nem sikerült.- Demetri!-Dem segített lefogni Alecek.
- Alec, kérlek... Alec!-mondtam neki.
- Kíváncsi vagyok, hogy lett Anabelleből teljes vámpír? Csak nem futott össze Daniellel?-mondta Dean. Mindannyian, tágra nyílt szemekkel meredtünk rá.
- Nem mondtam volna? Miután elküldtetek, csatlakoztam a Román klánhoz.-mondta és a következő pillanatban Katy mellett ált.
- Jane!-kiáltottam. Szerencsére gyorsan kapcsolt és ellükte Deant, jó messzire Katytől.
- Hord el magad boszorkány!-morogta Dean.
- Majd csak utánnad!-morgott Jane.
- Nincs esélyed! Többen vagyunk!-mondtam Deannek.
- Igazad van! Így most távozok. De ne félj, hamarosan újra találkozunk!-mondta, majd eltűnt a fák sűrűjében.
- Utánna!-mondta Demetri- Ana, te maradt Katyvel! Ha visszajön, akkor meg kell védened!
- Rendben.-mondtam és néztem, ahogy eltűnnek a fák között.

(Katherine)
- Ana, menyjünk innen. Nem sokára pirkad, és nem szeretném, hogy észrevegyék, hogy eltűntünk.-mondtam.
- Rendben.-mondta, a hátára vett és elszaladt velem a kastélyig. Pirkadatra épp meg is érkeztünk a kastély kertyébe. Ott, Ana letett és a saját lábamon mentem tovább. A nap első sugarai, finom fényel borították el testünket. Megbabonázva, néztem, hogy csillog a bőröm, nem volt látványos, de azért enyhén látni lehetett. Anara néztem. Az ő bőre, nem csillogott. Fura, pedig a vámpírok, csillognak a napon.
- Te nem...?-mondtam.
- Úgy tűnik, én nem csillogok.- mondta.- Gyere, visszaviszlek a szobádba.-felkapott a hátára, és vissza ugrott a szobájába, az ablakon át, majd letett az ágyára.
- Kösz. Egy csomó időt megspóroltál.
- Igen.-mosolygott rám. A következő pillanatban kopogtattak az ajtón. Láttam ki áll előtte.
- Anyu az.-mondtam és Ana kinyitotta az ajtót.
- Ana, nem láttad... Katy! Te.. Hogy?-mondta anyu, egy kicsit meglepődött hogy itt vagyok.- És miért vagy felöltözve?
- Tegnap este összevesztünk, Anaval és nem tudtam aludni. Átjöttem hozzá és megbeszéltük az egészet. De kicsit tovább beszélgettünk, mint kellett volna...-mondtam egy ásítással a végén. Tényleg nagyon álmos voltam, és ez az egész jövőbelátás lefárasztott.
- Rendben.-nézett rám, anyu mosolyogva.
- Akkor én most megyek aludni.-mondtam még egy ásítással.
- Rendben.-mondta Ana. Átsétáltam a szobámba, még szerencse hogy Anaé mellett van az enyém. Bementem a fürdőbe, gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsamámat és ágybabújtam.

(Anabelle)
Katy átment a szobájába, hallottam, hogy gyorsan lezuhanyzik, majd az ágyba vetette magát. Michelle folyamatosan az ajtóm előtt állt. Tudta, hogy nem ez a teljes igazság.
- Ana..-mondta.
- Rendben, de anyu is legyen itt.-mondtam. A következő pillanatban, belépett az ajtómon anyu, Michelle követte, majd becsukta az ajtót.
- Miről van szó?-kérdezte anyu.
- Mi..-de csak gondolatban tudtam folytatni.-Kimentem hogy eltüntessem Sandra testét, de találkoztam azzal, aki megölte.-gondoltam.- Dean ölte meg!Miután elküldtétek, csatlakozott a Román klánhoz.
- Dean Summer?!?-mondta anyu.
- Miről van szó?-kérdezte Mich.
- Dean ölte meg Sandrát, és a Román klán tagja!-mondta anyu, a hangja vészjóslóan csengett.
- Mi csoda?!-kiáltott fel Mich.
- Michelle, nyugodj meg!-mondta neki anyu.
- Hogy nyugodhatnék meg, ha Dean a Románokkal van?!?-a hangja már-már hisztérikusan csengett.
- Michelle, kérlek!-mondtam.
- Szóval, találkoztatok vele?-kérdezte, két perc szünet után anyu.
- Hát, engem magával vitt, Katy pedig a többiekkel a segítségemre jött.-mondtam.
- Értem. És, mit mondott?
- Azt hogy értem jött. És még vissza fog jönni.-a hangom rideg, érzelmek nélküli volt. Anyu és Michelle szinte kövédermedve állt a szobámban. Majd kb öt perc elteltével anyu megszólalt.
- Mostantól, nem mehetsz, egyedül sehova! Mindig veled kell lenni valakinek!
- Mi?!
- Jól hallottad.-mondta Michelle.- Így biztonságban lehetsz.
- Minden lépésednél, melletted lesz valaki!-mondta anyu.
- Tudok magamra vigyázni, nem kell bébicsősz!-mondtam mérgesen.
- Anabelle!-mondta anyu, a hangja ellenkezést nem tűrő volt.
- Mindig más fog rád vigyázni.-mondta Michelle.- Kit szeretnél előszőr?-kérdezte. Mi? Akkor én mondhatom  meg, hogy ki vigyázzon rám? Hát, ez egy fokkal jobb!
- Igen, épp ezért ajánlotta fel Michelle. Szóval, kit szeretnél?-jellemző, anyu a gondolataimra válaszol... kit szeretnék? jó kérdés. Igazából én sem tudom. Katy biztos nem lehet.. Dem meg el van foglalva Katyvel.. De Jane és Alec..
- Alecra feladatott bizott, Marcus, Caius és Aro. Akkor Jane?-mondta anyu. Ne turkálj a fejemben!-gondoltam mérgesen.
- Igen, akkor Jane.-mondtam, egy enyhe mosollyal az arcomon.
- Rendben, szólok neki, és aztán apádnak.-mondta anyu.- Kicsim, ez az egész nem ellened van!
- Oké.-mondtam alighalhatóan. Anyu és Michelle kimentek a szobámból. Fél perc múlva, kopogtak az ajtómon, majd meghallotam egy ismerős hangot.
- Anabelle, beengedsz?-kérdezte, egyik legkedvesebb itteni barátom. Mosolyogva szaladtam az ajtóhoz, de aztán eszembe jutott, hogy én voltaképp házi őrizetben vagyok. Savanyú képet vágva kinyitottam az ajtót. Jane rámmoslygott. De azon nyomban lehervadt, arcáról a mosoly.
- Mi a baj?-kérdezte. Mintha nem tudná..
- Háziőrizetben vagyok! Csak ennyi..-sóhajtottam. Jane a vállamra tette a kezét és rámmosolygott.
- Nem muszály egész nap itt kuksolnunk!-mondta vidáman, és egyre jobban mosolygott, készül valamire- Menyjünk vásárolni!
- Mi?!-ugye nem gondolja komolyan! Nincs semmi bajom a vásárlással, de most nics hozzá hangulatom.
- Igen. Jól hallottad, megyünk vásárolni! Fel kell frissíteni a ruhatáradat! És Katyét is!-mondta mosolyogva- Pláne, mivel éjszaka.. nos sok dolgunk van addig! Gyerünk!-megfogta a karomat és húzni kezdett magával. Katy a folyosón áldogált, amint meglátott minket, rögtön utánnunk szaladt.
- Sziasztok! Na? Megyünk?-kérdezte. Mi? Ő is tudott róla?
- Szia! Igen!-mosolygott Jane, majd elindultunk a garázs felé. A garázsban, a sok kocsi közül, megálltunk egynél. Egy hófehér lehajtaható tetejű jaguárnál.
- Ezzel megyünk?-kérdeztem tátott szájjal.
- Igen!-vágták rá egyszerre.
- Nem leszünk TÚL feltünők?!?-mondtam, és a 'túl'-t kicsit hangosabban mondtam mint a többi szót.
- Ne butáskodj! Itt mindenki, ilyen kocsikkal mászkál.-mondta Jane, majd beszáltunk a hófehér csodajárgányba.
- Jane.-szóltam a sofőrnek.
- Igen?-fordult felém.
- Vezethetsz kocsit?-erre elnevette magát.
- Ana, bárki vezethet autót, ha már elmúlt 16 és én.. nos, már rég elmúltam annyi! -mosolygott.- Ja, még mielőtt megkérdeznéd, 17 évesen változtam át.-honnan tudja, hogy mit akartam kérdezni? na mindegy, akkor mást kérdezek.
- Mi lesz éjszaka?-kérdeztem, mire Katy és Jane elhalgatott. Egymásra nézett a két említett személy majd Katy annyit felelt.
- Ha elárulnánk, úgyse mennél bele!-annyiban hagytam a dolgot és az út további részében elfoglaltam magam. Mikor már öt perce csendben űltem, Jane megszólalt.
- Ki vigyázzon rád legközelebb? Nekem holnap el kell mennem, egy küldetésre és így nem tudok itt maradni veled.-mondta.
- Mi? Hová mész holnap?-kérdeztem, miután rájöttem mit mondott.
- Azt nem mondhatom el, sajnálom. De a bátyám, holnap, már itt lesz.-mondta. Ettől a gondolattól, egy kicsit boldogabb lettem. Alec itt lesz!
- Esetleeg, szóljak neki, hogy ő...-folytatta Jane, de én közbevágtam.
- Igen!
- Remek! Akkor ez megoldva! És meg is érkeztünk a plázába!-mosolygott rám. Jane leparkolt, majd Katyvel együtt kirángattak a kocsiból. Bementem velük az árúházba, boltról, boltra jártam velük, nem tudom, hogy Katy ezt hogy bírja... Jane mindkettőnk kezébe nyomott egy-egy ruhát, Katy-é kék, az enyém leopárdmintás volt, majd Jane betuszkolt minket az öltözőkbe. Mikor megláttam, mit kell felvennem, majdnem elordítottam magam, de inkább, csak suttogtam.
- Jane, ha azt képzeled, hogy én ezt felveszem...
- Nem, képzelem, hanem tudom!-mondta, és a hangjából hallottam, hogy elmosolyodott.
- Jól van! De ezt még valahogy visszaadom!-morogtam, az orrom alatt. Felvettem a ruhát, majd kiléptem az öltözőből.
- Na? Megmondtam, hogy felveszed!-mosolygott.- És a méret is jó, remek, akkor most vedd fel ezt!-adott a kezemben, egy hasonló ruhát, mint az előző. Katy kilépett a függöny mögül. Rajta egy kék, pántos ruha volt, a mellrésznél, egy csillámos övvel.
- Ez jó lesz... utcai viseletre! De estére, más kell!-mondta Jane és Katy kezébe dobott egy csillivillis ruhát, jobban csillogott, mint Katy a napfényben. Miután felvettem a második ruhát, ami merészebbvolt, mint az első. Kiléptem az öltözőből, majd utánnam Katy is. Jane előszőr Katyhez fordult.
- Ez túl sok, próbáld fel ezt!-dobott Katy kezébe egy kirájykék ruhát. Majd betolta az öltözőbe.
- Hű, ezt is megvesszük! Vedd fel ezeket is!-dobott a kezembe, egy barna és egy fekete ruhát, valamint egy különböző, színekből álló flitteres ruhát. A fekete, teljesen olyan volt, mint, amit Katy kék ben kapott az előbb. Felvettem, előszőr a barnát, Jane megállapította, hogy azt is megvesszük, majd kimentem a színesben, mire Jane megállapította, hogy este ebben leszek. Végül felvettem a feketét, majd az is a kosárba került. Mindeközben, Katy kilépett a kék ruhában, nagyon jó állt neki, ő ebben lesz este. Majd kapott, még két ruhát a kezébe és egyenként mutatta be őket. Az első, egy virágmintás fehér ruha volt, ami kiemelte a szemét. A második, pedig egy tengerkék színű ballonruha volt, amit feldobtak, egy fekete övvel a melrésze, alatt.
- Nagyon jó! Akkor most vedd vissza a ruháidat, és aztán megyünk egy másik boltba!
- Remek.-mondtam, majd eszembe jutott valami.- Jane, te mit veszel fel estére?
- Ezt itt.-mutatott egy vörös ruhára, amit fekete csipkék díszítettek.
- Hű-mondtam.
- Ugye.-sóhajtott Jane. Katy kijött az öltözőből, majd indultunk egy másik boltba, kicsit megnyugtatott a tény,    hogy ez nem olyan bolt mint az előző. Itt csak egyszerü ruhák voltak, amit az emberek, hétköznap viselnek. Amint beléptünk, Jane a kezünk be nyomott egy-egy adag ruhát, majd az öltözőbe tuszkolt. Mihelyst beértem, ledobtam a ruhákat a kezemből, majd egyenként szemléltem őket. Meglepetésemre, nem csak ruhák voltak, hanem, övek, és kiegészítők is. Felvettem egy fehér csőnadrágot, hozzá egy fehér pólóval, majd felcstoltam a szürke övet és felvettem a szűrke dzsekit, majd kiléptem Jane elé. Katyvel ugyan abban a pillanataban léptünk ki. Rajta egy sárga pántos felső, egy kék koptatott farmer és egy aranyszínű öv volt, valamint egy leopárd mintás magassarkú.
- Ezek, nagyszerűek! Akkor most vegyétek fel a többi ruhát is!-mosolygott Jane. Magamra öltöttem a következő adag ruhát, majd kiléptem Jane elé. Jane, bólogatott, majd visszaküldött. A következő felső, amit megláttam, egy strasszokkal kirakott top volt.
- Jane, ugye ezt nem gondoltad komolyan?!?-kiabáltam.
- Mi a baj?- dugta be a fejét, a függöny szélénél. Rámutattam a topra, mire ő bociszemekkel nézett rám.
- Hiába nézel, így rám, ezt nem veszem fel!-mondtam, mire benyújtott egy rózsaszín felsőt és egy világosszürke farmert. Felvettem, majd kimentem, megmutatni neki.
- Igen, ez tényleg jobb mint a top.- a kezembe nyomott egy fekete hosszú újjú pólót, majd miután felvettem és megmutattam neki, kijelentette, hogy ez volt az utolsó ruha bolt, ahová bementünk. Visszavettem a ruháimat, majd Jannel és Katyvel együtt karöltve, elindultunk egy cipőbolt felé. Amint beléptünk, kiszúrtam magamnak egy szegecses fekete bokacsizmát. Katy pedig egy szürke, lapostalpú csizmát választott, aminek az oldalán egy masni volt. Jane megállapította, hogy mindkét csizma jó, így végre elindulhattunk a kocsi felé. Meglepetésemre, mivel csak én lepődtem meg, Santiago várt minket egy ezüstszürke Volvó mellett.
- Kösz, hogy jöttél.-mondta Jane.
- Nincs mit.-válaszolt Santiago, majd a csomagjainkért nyúlt.
- Ana, gyere.-szólt Katy, aki már Jane kocsijában ült. Elindultam feléjük, de visszafordultam, Santiagohoz.
- Még egyszer, kösz.-mondtam majd  beszáltam a fehér csodajárgányba, és elindultunk a vámpír rezidenciánkra. Egyszerre érkeztünk meg Santiagoval, majd segítetünk neki, cipelni a cuccokat. Mikor felértünk a szobánkba, Jane utasított minket, hogy vegyük fel azt, amit estére választott. Néhány percel később, Jane kopogtatott az ajtómon. Rajta az a piros, fekete csipkés ruha volt, amit a boltban mutatott, egy hozzá illő fekete magassarkúval. Mellete Heidi állt, rajta egy lila tigristmintás miniruha volt, hozzáillő lila cipővel.
- Látom kész vagy, gyere indulunk.-mondta Jane. Átmentük Katyhez, majd vele együtt elindultunk a garázsba. Vártam, hogy megállunk, valamejik csúcszuper járgány mellett, de tovább haladtunk.
- Nem kocsival megyünk?-kérdeztem.
- Nem-mondta Heidi- gyalog gyorsabb.- Jane kinyitotta a garázsajtót és mind a négyen kiléptünk rajta. Miután becsukta, utánnunk jött az erdőbe.
- Hová megyünk?-kérdeztem  öt perc elteltével. Kicsit kényelmetlen ilyen ruhában futni.
- Nyugi, most már közeledünk.-mondta Jane.
- És pontosan hová is megyünk?-kérdeztem türelmetlenül.
- Egy helyre.-sóhajtotta Katy.
- Nem adod fel míg ki nem szeded belőlünk?-kérdezte Jane. Válaszul megráztam a fejem.
- Egy discoba.-mondta Heidi.
- Mi?!?
- Igen, jól hallottad, szóval most gyere.-mondta Katy és magával húzott.

(Alec)
Már visszafelé tartottam a küldetéskor, mikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn, egy ismerős szám villogott. Azonnal felismertem. Jane, vajon miért hív? Délelőtt közölte velem, hogy ő vigyáz Anara, de szívesen lennék a helyében! De miért hív? Csak nem történt valami... Nem! Ilyenre még gondolni sem szabad.-gondoltam és megnyomtam a kis zöld gombot.
- Jane, mi történ?-kérdeztem húgomtól.
- Alec.-suttogta, egy gyönyörü hang.
- Ana.. hol vagytok, és mi történt?
- Jane, Heidi és Katy elráncigált egy discoba...
- Mi?-kérdeztem és hírtelen megálltam.
- Valamitől, teljesen kivetkőztek önmagukból.-magyarázta tovább Ana.
- Hé, kiscsillag, akarsz táncolni?-hallottam egy férfit, valahonnan Ana mögül. Tehetetlenül a telefonba morogtam, majd ismét elindultam, most gyorsabban, mint eddig bármikor.
- Hagyjon békén.-morogta Ana.
- Jól van, na!-mondta a férfi.
- Elment.-mondta nekem Ana.
- Rendben. Hol vagytok?-kérdeztem.
- Nem tudom. Ugy emlékszem, hogy... Music Hit.-mondta.
- Tudom, hol van, azonnal megyek.-mondtam
- Alec, hívd fel Demetrit és Santiagot, a lányok nem nagyon akarnak menni.
- Rendben.
- Kérlek, siess.-mondta Ana, majd kinyomta. Azonnal tárcsáztam Demetrit és elmondtam neki mindent és azt is, hogy szóljon Santiagonak. Egy perc elteltével már mindhárman futottunk a kijelölt hely felé. Csak remélni mertem, hogy Ananak, és a többieknek, nem esik baja.

(Anabelle)
Nem szépítek semmit. Kétségbe estem. Heidi és Jane felment a szinpadra. Jane a gitárossal, míg Heidi a dobossal táncolt, közben a zenészeket felváltotta a cd és így ők is táncolhattak. Katy valahol a tömeg közepén táncol az énekessel, legalábbis utoljára még vele láttam. Felhívtam Alecet és montam neki, hogy siessenek, remélem hamar ittlesznek! A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és belépett rajta, egy nem várt vendég. Dean. Amint meglátott, közeledni kezdett felém, majd mellémérve átkarolta a derekamat. Dühösen meredtem rá, mire ő csak mosolygott, majd mikor észrevette, Heidit és Janet hátrahökkölt, de látva, hogy nem figyelnek ismét elmosolyodott.
- Mit akarsz tőlem?-sziszegtem rá.
- Jelenleg? Táncolni.-hangzott a válasz.- Van ellene kifogásod?
- Igen, van!-tettem keresztbe a karomat.
- Régen imádtál táncolni, velem. Most miért nem akarsz?
- Régen nem ismertelek, nem tudtam mi és ki vagy!
- Persze, én nem vagyok olyan, mint a barátod.
- Miről beszélsz?
- Természetes Alecről, kimásról? Fáj a tudat, hogy miatta, képes lennél bármire.-mondta és ajkaival közeledett felém. A következő pillanatban kirobbant az ajtó és belépett rajta Alec, Dem és Santiago. Dean elugrott mellőlem. Alec intett Demnek és Santiagonak hogy hozzák le Heidit és Janet, majd Dem megkereste Katyt. Közben Alec meglátott, de észrevette, ki áll mellettem, így támadó állásba hejezkedett. Dean kezeit az enyémbe kulcsolta és nem engedett szabadulni tőle.
- Alec..-suttogtam, több sem kellett neki, Deanre vetette magát és sikerült elérnie, hogy elengedjen. Gyorsan felálltelérnie, hogy elengedjen. Gyorsan felállt, a karjai közé vett és kiszaladt velem a teremből. Mikor kiértünk, letett a földre, Heidi, Jane és Katy mellé. Mindenki kint volt, kivéve Demetrit, de félperc múlva megjelent.
- Elment.-mondta, majd Katy mellé lépett. Kezet nyújtott neki és segített felállnia.
- Köszi.-suttogta Katy. Majd egy hatalmasat ásított.
- Ideje indulnunk.-mondta Santiago és segített felálni, Jane nek és Heidinek. Alec mellém lépett és a karjai közé kapott.
- Ti menjetek a kocsival majd később találkozunk.-mondta Alec, majd futásnak eredt velem.
- Köszönöm.-suttogta, de tudtam, hogy meghallja. Nem szólt semmit, negyed órán keresztül futott, már szóvá akartam tenni, hogy eltévedtünk, mivel mi kb öt perc alatt ott voltunk, de csendben maradtam. Fél másodperc múlva felállt és letett a földre. Leült és egy fánaktámaszkodott. Hosszasan nézett, mígnem követtem a példáját és leültem mellé. A mellkasára dőltem és mivel nem tolt le magáról, így boldogan szívtam be bódító illatát. Néhány, nyugodt perc elteltével, Alec megszólalt.
- Mesélj erről a Deanről.-bár nem szívesen tettem, de meséltem neki.
- Dean a családunk tagja volt, de anyámnak feltűnt, hogy hogyan viselkedik a közelemben, így elzavarta. Egészen mostanáig nem láttam.
- Volt valami köztetek?-a hangja minden mértékben üresen csengett.
- Mi?-néztem az arcára, de az sem árult el semmit.- Azt hiszed, hogy ő meg én...? Ez teljes mértékben lehetetlen! Három éves voltam, mikor utoljára láttam!
- De érettebb voltál bármelyik 3 évesnél.-mondta Alec. Elég! Azt hiszi, szerelmes voltam/vagyok, Deanbe!?! Ezt nem halgatom tovább! Felálltam és a rét másik oldalán lévő fának döltem. Alec felállt és mellém sétált.
- Sajnálom.-suttogta.- Nem kellett volna ilyeneket mondanom.-olyan közel állt hozzám, hogy a lehellete súrolta az arcom. Szembefordultam vele. Megérintettem az arcát, majd megszólaltam.
- Ne hidd hogy valaha is szerettem, Deant. Sohasem szerettem és most sem fogom!
- Köszönöm.-mondta elfúló hangon. Hírtelen eleredt az eső. Mindketten felnéztünk, majd egymásra mosolyogtunk. A fa oltalmazó lombkoronája alól, kiléptem az esőbe és magammal húztam Alecet.
- Nem kéne..-mondta, de láttam a szemében a csillogást.
- Táncoljunk.-mondtam.
- Az esőben?-mosolygott Alec. Bólintottam, mere átkarolt és együtt táncoltunk az esőben. Mikor abbahagytuk a táncolást, megálltunk, egymással szemben. Átkaroltam Alek nyakát. Arcunk, közeledett egymáshoz. Szánk összeért. A csók olyan volt, mint egy édeskés harapás, melyet már ismertem, álmaimból, de arra sohasem emlékeztem, ki csókolt meg álmomban. Most már tudom. Biztos vagyok benne, hogy Ő volt. Alec lefektette a földre, pillanatnyilag, sem a hajam, sem a ruhám nem izgat, hogy sáros lesz. Most csak Ő számít. Ő és én. Pár pillanat múl, levegőért kapkodva, váltunk el egymástól. Bár egyikünk nek sincs rá szüksége. Alec felállt és felsegített. Sokáig nézett, majd megszólalt.
- Nézd mi lett a ruháddal és a hajaddal...-suttogta. Ránéztem, végigsimítottam a kezem az arcán, végül megszólaltam.
- Ez csak sár, lényegtelen, egy kis víz és újra a régi, de ez...-mondtam és megcsókoltam. Nem kellettek szavak, mindketten tudtuk, mit érzünk a másik iránt és ez megmásíthatatlan volt.
* * *
A kastélyba érve Adammel találtuk szembe magunkat.
- Már aggódtunk miattatok. Felmerült bennünk, mi van ha megszöktetek.
- Nem kell tőle tartanotok.-mondta Alec egy mosolyal az arcán.
- Ezt örömmel hallom. Aro szeretné látni a lányát.
- Elkisérem.-mondta Alec és elindultunk apu szobája felé.- Nem kéne előszőr.. tudod, csupa sár vagy.
- Ráfogom az esőre!-mondtam mosolyogva, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára. De mikor elakartam engedni, nem hagyta, inkább mégjobban magához húzott.
- Kérlek! Épp elég a látomásaimban látni, ne kényszerítsetek arra, hogy ténylegesen tanuja legyek, enyelgéseteknek!-mondta Katy. A hangjára gyorsan szétrebbentünk, majd egymásra nevettünk.- Gondolom, holnap, vagyis ma.. nem nagyon látom majd az unokatesómat, szóval..-mellémlépett és megöllet. A következő pillanatban, pedig a szobájában ült. Alecra mosolyogtam, majd együtt elindultunk apuhoz, ahol Adam, apu személyi testőre, várt rám.
- Lassan jöttetek.
- Talán zavar?-kérdeztem, dühösen.
- Nem, nem, de hogy.-vágta rá röktön. Adam bekopogott az ajtón, s miután elhangzott egy  szabad, benyitott és bejelentett apunak, majd beengedett az ajtón és utánnam, természetesen Alec is bejött.
- Anabelle.-mosolygott rám apu, majd Alecre nézett.- Hallom, ma te leszel mellette. Kérlek, vigyázz rá!
- Az életemnél is jobban, fogok rá vigyázni!-mondta Alec.
- Köszönöm.-mondta apu.- És, elmondanátok, hol jártatok eddig?
- A közelben.-mondtam. Apu felhúzta az egyik szemöldökét, egy percig folyamatosan minket nézett, majd sóhajtott és elengedett minket. Mikor az ajtón kívül voltunk, mindketten egy nagyot sóhajtottunk.
- Beszélek Janenel!-jelentette ki Alec.
- Miért?
- Ami, abban a bárban történt...
- Nem volt ura saját magának! Ahogy Katy és Heidi sem!
- Ez nem számít! Vigyáznia kellett volna rád! Ha bajod esett volna...
- De nem lett semmi bajom! És ez a lényeg! Mellesleg, ma te vigyázol rám és akkor ugyebár.. nem téveszthetsz szem elől és mivel én nem vagyok hajlandó Jane hez menni, így te sem mehetsz.
- Okos kis boszorkány vagy!-mosojodott el Alec.
- Tudom, Caius már mondta.-nyújtottam rá nyelvet. Istenem, néha olyan vagyok mint egy óvodás. A reakciómra elnevette magát.
- Mit mondtam?-lépett elénk Caius. Alec abbahagyta a nevetést, de láttam rajta, hogy nem sokáig birja.
- Ö...-mondtam. Caius elmosolyodott.
- Nem boszorkányt mondtam. Úgy gondolom, hogy a vámpírlány kifejezés jobban illik rá.-mondta Caius, erre elmosolyodtam, majd a következő pilanatban, Caius elindult a trón terem felé.
- A vámpír lány tényleg jobban illik rám.-mondtam Alecnek.
- Hát.. Most, hogy így mondod... tényleg van benned valami vámpíros...-mondta. Kiöltöttem rá a nyelvem, majd amien gyorsan csak tudtam, a szobámba szaladtam. Alec viszonylag gyorsan kapcsolt és hamar utolért, de becsuktam az orra előtt az ajtót, mire halkan morgolódott. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem sikerülhet neki, mivel az előbb zártam be. Mondhatjátok, hogy gonosz vagyok.. nem érdekel, ő is gonosz... velem... és ezt rajtam kívül senki sem látja. Most elmegyek, letusolni és utánna kinyitom az ajtót. Igen, ez így jó lesz!-döntöttem el magamban, majd a törölközőmet fogva elindultam a fürdő felé. Miután letudtam a tusolást, megtörölköztem, majd magamköré csavartam a törülközőt és kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre, Aleckal találtam szembe magam. Rámmosolygott, majd a szeme hírtelen elsötétült és ajkai lecsaptak az enyémre. Vadul csókolóztunk, mígnem megzavart minket egy kopogás, majd néhány pillanat múlva a hozzá tartozó hang.
- Anabelle? Bent vagy? Csak kérdezni akarok valamit..-mondta Demetri, mit keres itt? És miért pont most?-kérdeztem gondolatban, majd egy másik hangot hallottam. Közben Alec morgott egyet, neki sem tetszett, hogy megzavartak minket.
- Anabelle?... Alec...? valamelyikőtök it van?-kérdezte Felix, majd úgy, hogy mi ne halljuk hozzátette, de persze én hallottam.- Ha itt vannak, akkor biztos egymást falják. Így nem mész semmire, a legjobb az lenne, ha rájuktörnénk az ajtót.
- Mi?! Felix elmebeteg!-sziszegtem, de Alec nem értette miről beszélek, így az ajtó felé mutattam és ő bólintott. Alec, nagy bánatomra, kiugrott az ablakon és gondolom elindult a másik bejárat felé, én közben az ajtóhoz sétálltam. Megigazítottam magamon a törülközőt és kinyitottam az ajtót. Dem és Felix tágra nyílt szemekkel nézett rám.
- Épp a fürdőből jövök. Nagyon fontos, vagy megvárjátok, még felöltözöm?-kérdeztem, tekintetemet le nem véve rólluk. Meghallottam Katy nevetését, és láttam amint kikukucskál az ajtaján. Rámosolyogtam, és ő gyorsan behúzta a fejét, nehogy Dem és Felix észrevegye. Az előbbi kérdésemet figyelmen kívül hagyva, Felix megszólalt.
- Alec itt van?-válaszomat megsem várva, berontott a szobámba, aztán a fürdőbe és átkutatta a gardróbomat is.
- Felix, fejezd be!-morogtam rá.
- Ö.. Én..-dadogta, mikor rájött, itt hiába keres bárkit is.
- Rose!-kiálltottam. A következő pillanatban megjelent Rose, elkapta Felix fülét és úgy rángatta ki a szobámból.
- Mi a csudát művelsz?!-kiálltott rá Rose, majd a következő pillanatban becsapta a szobájuk ajtaját.
- Anabelle..-szólalt meg Dem.
- Igen?-léptem elé.
- Kérdezni szeretnék valamit.
- Meg várod, míg felöltözök?-kérdeztem ismét.
- Igen.-válaszolt.
- Remek! Akkor fél perc múlva kérdezhet valamit.-mosolyogtam rá, de még mielőtt becsukhattam volna az ajtót, megszólalt.
- Ugye tudod, hogy ez nem volt szép húzás tölletek.
- Nem tudom miről beszélsz!-adtam az ártatlant.
- Nyomkövető vagyok. És mindenhol érzem, Alec nyomát... kell még más bizonyíték is?
- Nem! Kösz ennyi elég! Fél perc!-mondtam, és gyorsan becsaptam az ajtót. Felvettem a rózsaszín újjatlan felsőmet, a világos szürke farmerem és a fehér magassarkűmat, valamint a szürke dzsekimet, meg persze fehérneműt, aztán kinyitottam az ajtót, amin Alec és Dem lépett be.
- Mizujs srácok?-kérdeztem tőlük.
- Alec, kérlek.-mondta Dem, sajnos nem figyeltem arra, miről beszéltek, így most nem tudom.
- Vele kell lennem. Ez a dolgom.-válaszolt neki Alec.
- Azt mondtam Dem-nek hogy kérdezhet valamit. Alec, kérlek!-mondtam és ezzel vége lett a vitának, Alec kiment, Dem pedig belekezdett a mondandójába.

A kocsi, amivel vásárolni mentek:


Jane esti ruhája:

Katy ruhái:
1.
2. ezt a ruhát a boltban hagyták:

3. ezt a ruhát veszi fel estére:

4.
5.
6. hétköznapi viselet:

7. csizmája:

Anabelle ruhái:
1.
2.
3.
4. ezt veszi fel estére:

5.
6. hétköznapi viselet:

7. a top:
8. a top helyett, kapott felső és farmer:

9. fekete hosszú újjú póló:

10. bokacsizma:

Heidi ruhája: