11.fejezet

Kész a fejezet!!! :D:D remélem örültök! szóval, elmondom tömören, hogy miről szól! Ana beszél Demmel, aztán elmennek, aztán szemszögváltás. Jön Solar és Catlyn, beszélnek egy sort, Solar elmereng emlékeiben, aztán mégtöbbet beszélnek. Tartanak egy ottalvós bulit és elalszanak. Ismét szemszögváltás. Ana megint beszél Demmel, Alec küldetésen van... Dem unatkozik, elmegy futni... a többi a 12.fejezetben van! De olvassátok el ezt a fejezetet is, mert nem írtam le mindent!!!!!!!!

(Anabelle)
- Segítened kell!-mondta Demetri.
- Miben?
- Hogy Katy...
- Jaj, ne már! Figyelj, ti ketten egymásba vagytok zúgva, Katy is csak onnan tudja, mert látja a jövőt. Már akkor látta, hogy ti ketten a végén egy pár lesztek, amikor még nem is ismertünk titeket.
- Tényleg?
- Igen, szóval beszéljétek meg és kész!
- Rendben, akkor én megyek is.-mondta Dem.
- Hé, várj, most nem mehetsz!
- Miért?
- Heidi meghozta a... vacsorát.-mondtam.
- Oh. Értem, akkor mennyünk.-mondta Dem és elindultunk a nagy terem felé...

(Solar Brown)

-Wao! ez a körút legjobb része, ez a hely olyan félelmetes, nem beszélve arról, hogy az itteni embereknek vörös a szemük és milyen gyönyörűek! a bőrük olyan fehér mintha vámpírok lennének!-súgta nekem a húgom. El kellet ismernem, tényleg van ebben a kastélyban valami titokzatos, és hátborzongató. Persze a vörös szemeken kívül. Mi a hatalmas csoport legvégén voltunk, így nem sok mindent hallottunk a kísérőnk hangjából.

- Most érkeztünk a nagyteremhez.-hallottam meg egy részletet a kísérőnk hangjából. Úgy emlékszek, hogy azt mondta, hogy a neve Heidi. Heidi egy gyönyörű nő, mellette akárki elsüllyedhet szégyenében. De a többi ember, akik Catlyn szerint vámpírok, bár ha jobban belegondolunk, akkor tényleg van benne valami, ugyan olyan gyönyörűek, mint Heidi, bár ő kiemelkedik a tömegből lila színű szemeivel. Hírtelen a tömeg elcsendesedett. Egy kb. 16 évesnek kinéző lány ált a kapuban. Ugyan olyan hófehér bőre, és vérvörös szeme volt mint a többi itteninek. Vállig érő szőke haját felkötötte, és egész testét egy fekete köpenybe burkolta.

- Szervusz Heidi.-köszönt a lány a vezetőnknek. A hangja csilingelése egy dalra emlékesztetett, amit még kis korunkban édesanyánk énekelt nekünk. De ez mind, már évekkel ezelőtt történt. Anyánk egy autó baleset áldozata lett. A balesetet egy részeg sofőr okozta, aki elaludt a volánnál. És az-az ember; megjegyezném, hogy ő a mi tiszteletre méltó polgálmesterünk. Megúszta az egészet egy kis ejnye-bejnyével. Azóta is átkozom azokat az embereket, akik részegen vezetnek. Ebben az évben töltöm majd be a 18-at. Várhatja, hogy rá szavazzak, az biztos!

- Szerbusz Jane.-köszönt Heidi.

- Mmm...-szimatolt bele a levegőbe Jane- szép fogás! A mester örülni fog neki.-mosolyodott el angyalian. Egyesével végigmért minden arcot. Követtem a tekintetét. Az emberek többsége meg volt ijedve, néhányan unottan ácsorogtak. A húgom folyamatosan vigyorgott... Aztán Jane rám nézett. Igaz, sok ember állt előttünk, de még így is láttam Jane arcát. Tekintete ide-oda vándorolt a húgomról rám. Vérvörös szemeit az enyémbefúrta, talán meg akart ilyeszten, vagy valami hasonló. De nem féltem tőle. Lelkem méjén éreztem, hogy nem kéne itt lennem. Se nekem, se Catlynnek. El kéne innen mennünk, de valami maradásra késztetett. Nem tudom, hogy mi. Nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy itt kell lennem. Ez a hely vonz, magába szippant...

- Lépjetek be.-tárta szét előttünk a hatalmas vaskaput, a törékenynek kinéző lány. Fura, olyan erős.. Lehet hogy tényleg igaz... Vajon tényleg léteznek vámpírok? Egy biztos, a választ odabent tudhatjuk meg!

- Solar.-mondta ki suttogva a nevemet Catlyn.

- Igen?-fordultam felé kérdő tekintettel.

- Én, félek, nem akarok bemenni oda.-mondta ki azt, amire én is gondoltam.

- Én sem.-válaszoltam neki- De be kell mennünk.

- Tudom.-sóhajtott. Ugyan úgy félt mint én. Tudja, hogy itt valami nincs rendben.

- Catlyn.-szólítottam meg. rám nézett és én folytattam- Bármi is történjék odabenn, ne mutasd a félelmed. Melletted leszek, és együtt semmi bajunk nem eshet!

- Anyu is mindig ezt mondta- mosolyodott el halványan- Hogy ha együtvagyunk, akkor sohasem ér minket baj.

- És igaza lett, nem?

- De.-mondta, aztán mi is beléptünk a hatalmas, díszes kapunk. Rögtön mögöttünk bezárta a kaput, Jane. Hírtelen minden ember pánikba esett. Érezték. A lelkük mélyén tudták, hogy egy olyan helyen vannak, ami számukra nagy veszélyt jelent. Catlyn megfogta a kezem. Nagyon félt, láttam rajta, de amint ránéztem a félelem szikrája eltűnt a szeméből. Egymás mellett álltunk nyugodtan, néztük a sikítozó, rohangáló embereket. Mind kijáratok felé kutattak, de bánatukra, az egyetlen kiút innen a hatalmas vaskapu volt, ami most lelakatolva tornyosult feléjük.

- Imádom nézni a szenvedésüket!-jegyezte meg az egyik vörös szemű lány. Felé fordultam, mire ő rám morgott. Gyorsan elfordítottam a fejem és arra gondoltam, amit anyu mondott.

- Emberek!-szólt egy férfi. A hangja fegyelmet és figyelmet parancsoló volt. Minden ember megállt úgy ahogy volt, majd lassacskán visszarendeződtek, soraikba. A férfi szeme, ugyan olyan vörös volt mint a többieké, mégis volt benne valami, ami arra utalt, hogy a férfi nagyon öreg. Még ha ilyen fiatalnak is néz ki. Hagymahély szerű bőrén át szinte látni lehetett a csontjait, holott nem tűnt olyan soványnak. A férfi elmosolyodott, majd ismét megszólalt.- A körút ezzel véget ért, reméljük élvezték ezt a kis utazást Volterrában.-mind ha azt mondta volna, kösz hogy eljöttetek a halálotok napjára. A férfi lassan helyet foglalt, de tekintete megakadt a húgommal összekulcsolt kezünkön. Hírtelen a férfi mellett termett egy vörös hajú nő. Némán, szerintem egy hang kiadása nélkül beszélgettek egymással, bár az is lehet hogy a tömeg, elnyomta a beszélgetésüket. Mégis tudtam, hogy rollonk beszélnek. Gyanúm beigazolódott, mikor a vörös hajú lány ránk nézett. Egy pillanatig figyelt minket, majd visszahajolt a férfihoz. Végig néztem az itteni embereken  és gondosan lejegyeztem magamnak mindent. Három trón szék féleség van itt. Mindegyiken ül egy-egy nagyon idősnek tűnő férfi. Aki megszólalt az ül középen, biztos valami király féleség lehet. Mellette barról egy szőke egyenes hajú rubinvörös szemű lány állt. Az előbb tévedtem, mikor azt mondtam, hogy Heidi gyönyörű. Még ő is elbújhatott emellett a lány mellett. Úgy tűnik, hogy ő is valami magas rendű személy. A trón székek mögött egy-egy nő állt, gondolom a székeken ölük feleségei. Bal oldalt és jobb oldalt egyaránt egy csomó ember állt. Egyik szebb, mint a másik. Az egyetlen közös mindegyikben. a szemük. Az a vérvörös, lélekig hatoló szem, melynek a puszta gondolatától is borsódzik a hátam.

- Solar. -suttogta mellettem Catlyn, mire visszatértem a való világba. A vörös hajú nő, most előttünk állt. Megszorítottam Catlyn kezét, jelezve, hogy itt vagyok mellette. A vörös hajú nő egyet közelebb lépett, már csak egy lépés választott el minket tőle, de mi nem hátráltunk. Együtt nézünk szembe a végzetünkkel. A nő, már majdnem ránk vettette magát, ekkor meghallottam egy hangot, ami túlszárnyalt mindenen.

- Chelsea, hagyd őket!-mondta a hang. A vörshajú, a hang irányába fordult, ahogy én is. A szőke, egyenes hajú lány szólt az előbb. Chelsea hátrébb lépett, majd másik zsákmányt keresett magának. Ekkor néztem körbe a teremben. Minden ember nyakába, egy-egy vörös szemű ember harapott, és mintha a vérüket szívnák. Catlynre néztem, aki az élettelen testeket figyelte. Átöleltem, hogy megvédjem a további borzalmaktól, de úgy érzem, ez még csak a kezdet! Jól gondoltam! Miután a vámpírok(ebben már biztos vagyok) kiszívták a vért az emberekből, mindegyik szeme, ugyan olyan rubin vörös lett, mint azé a gyönyörű lányé, de az övé, valahogy... fenségesebb. Visszarendeződött minden vámpír a helyére, majd megszólalt a középen ülő férfi.

- Szervusztok!-állt fel a helyéről és közelebb sétált hozzánk.- A nevem Aro Volturi. Had mutassam be a lányomat, Anabelle Volturit.-jól gondoltam, mikor azt mondtam, hogy a lánya. A lány egyenesen felénk sétált, majd megállt az apja mellett.

- Sziasztok.-mosolygott ránk. Valahogy éreztem, hogy tőle nem kell félnem.

- Gondolom az előbbiből, tudjátok, hogy mik vagyunk.-mondta Aro. Válaszul Catlynnel egyszerre bólintottunk.- És megmondjátok?-kérdezte. A húgom szemébe néztem, ő is ugyan úgy tétovázott mint én, végül megszólaltam.

- Vámpírok.- Anabelle lehajtotta a fejét.

- Igen, azok vagyunk.-mosolygott, még mindig a férfi.- Szabad?-kérdezte, a kezem ért nyúlva. Én egy kicsit tétováztam, amit észre is vett.- Nem foglak bántani.-valahogy hihetőnek hangzott és mikor a lányára néztem, láttam ahogy aprót bólint, jelezve, hogy fogadjam el. Óvatosan kinyújtottam a kezem, majd mikor a tenyerébe tettem, megfogta a másik kezével is és lehunyta a szemét. Vajon most mit csinál? Kinyitotta a szemét, és elengedte a kezem.

- A gondolataidban olvastam, így mindent megtudtam rólatok.-válaszolt Aro a gondolatban feltett kérdésemre.

- Mi?-kérdeztük egyszerre Catlynnel.

- Egyetlen érintéssel, kitudom olvasni minden gondolatot, amire valaha is gondoltál.-magyarázta meg.

- És mi mindent tudott meg?-kérdeztem.

- Sok mindent! Téged Solar Brownak, míg a húgodat Catlyn Brownak hívják. Apátok születésetek után elhagyott titeket.-itt lehajtotta a fejét- Édesanyátok, alig két éve halt meg autó balesetben, amit egy részeg sofőr okozott.

- Hű. Én hiszek magának.-mondta Catlyn és elengedte a kezem. Amint ujjaink szétváltak egymástól Catlyn összerogyott, mint egy rongybaba.

- Catlyn!-káltottam.- Mit csináltak vele?

- Ez felettébb érdekes.-jegyezte meg Aro.

- Mi olyan érdekes? És mit csináltak a húgommal?-kérdeztem, már-már a könnyeimmel küszködve.

- Marcus érzi az emberek és a vámpírok közti kapcsot. és azt tapasztalta nálatok, hogy valamilyen pajzs véd titeket a mentális erőktől. Ezért megkértem Alec-et, hogy használja rajtatok a képességét. Ami csak azután működött, hogy elengedte a kezed.-magyarázta Aro, közben Anabelle egy gyors pillantást vetett az egyik fiúra, gondolom Alecre, majd visszanézett ránk. Megfogtam Catlyn kezét és örömmel tapasztaltam, hogy azonnal visszatért közénk.

- Catlyn!-öleltem magamhoz, a húgomat.

- Solar!-ölelt vissza, majd elengedett.- Mi történt?

- Kísérleti nyúlnak használnak.- morogtam.

- Nem, kedvesem, korántsem vagytok kísérleti nyulak, sokkal inkább közénk tartozók.-magyarázta Aro.

- Most azt mondta, hogy legyünk mi is vámpírok?-kérdeztem.

- Igen.

- Én szívesen lennék vámpír! Imádom a vámpírokat, meg az összes vámpíros filmet!-lelkendezett Catlyn. Én elképedve néztem rá. Anabelle megszólalt.

- Mi nem olyanok vagyunk, mint a filmekben. Teljesen mások vagyunk.-mondta egy enyhe mosollyal a végén.

- Neked elment az eszed?-kérdeztem, a húgomat, mikor végre szóhoz tudtam jutni- Lelketlen vérszívó szörnyeteg akarsz lenni?

- Máris úgy beszélsz mintha közénk tartoznál.-jegyezte meg halkan Aro. A terembe hírtelen belépett egy lány. Olyan gyorsan mozgott, hogy csak egy csíkot láttam belőle. Egyenesen Aro elé állt és megszólalt.

- Mester.-hajolt meg Aro előtt.- Láttam , hogy mi történik a teremben és remélem nem bánja, ha én is csatlakozok önökhöz.

- Dehogyis kedvesem, bármikor szívesen látunk.-mosolygott rá Aro. Mégis ki ő itt, hogy ilyen magas rangja van?-gondoltam. A lány megfordult és ránk mosolygott. Talán Catlynnel egykorú lehet. A lánynak hosszú barna haja... és meglepetésemre tengerkék szeme volt. De hát úgy tudtam, hogy a vámpíroknak vörös a szemük. Akkor ő nem vámpír? A lány a bal oldalt felsorakozó vámpírokhoz sétált és azok között is megállt egy szőke hajú fiú mellett, akire rámosolygott. A fiú viszonozta a mosolyt, majd tovább figyelték, a beszédünket az ő mesterükkel.

- Szóval? Mit mondtok?-kérdezte végül Aro.

- Aludhatunk rá egyet?-kérdezte Catlyn.

- Ez nem olyan dolog, amire aludni kéne.-morogta a háttérben álló Jane.

- Jane, kedvesem, kérlek hagyd őket. Nekik is megadatik a választás kérdése.-mondta Aro

- De persze ha nem csatlakoztok...-állt fel a trónjáról a barna hajú vámpír.

- Sajnos meg kell halnotok! Nem hagyhatjuk, hogy kitudódjon a titkunk. És az emberekben nem bízhatunk.-állt fel a trónjáról a szőke hajú vámpír is. Nyeltem egyet. Klasz. Választhatunk, vagy vérszívók leszünk, vagy vérszívó eledel. Nem tudom, hogy Catlyn miért rajong ennyire ezekért.. Amióta látta az Interjú a vámpírral c. filmet azóta megszállottjuk. Beleszeretett Lestart-ba, akit Brad Pitt alakított. Én csak ennyit jegyeztem meg az egészből. Sőt a neten végignézett két vámpíros sorozatot is, amit még régebben vetítettek. Úgy emlékszem, hogy az egyiknek Vámpír akták volt a címe, míg a másiknak valami Buffy-s. Engem nem tudnak annyira lekötni a vámpírok, mint őt. És akkor most, pont a vámpírok a végzeteink. Remek. Sóhajtottam.

- Döntött.-mondta a barna hajú lány, rám nézve. Igen, tényleg döntöttem, de ezt honnan tudja? Vajon a vámpíroknak van különleges képességük? Majd megtudakolom.

- Köszönjük Katherine.- mondta Aro, a barna hajú lánynak.- Hogy döntöttél Solar?

- Rendben.-mondtam alig halhatóan, de gondolom, úgy is halják.- Szeretnénk csatlakozni önökhöz.

- Remek!-csapta össze a tenyerét boldogan Aro.

- Három nap múlva sor kerül az átváltoztatásotokra, addig is Gianna szobája mellet lesz a ti szobátok.-mondta a szőke hajú vámpír, aki az előbb felállt a trónjáról. Bólintottunk, majd eszembe jutott a tény. Honnan a tetves ménkűből fogjuk mi azt megtudni, hogy ki ez a Gianna, és hol a szobája?

- Majd én megmutatom a szobátokat.-ajánlotta fel Anabelle. A hangja még mindig úgy csengett, ahogy az előbb.

- Én is megyek.-szólalt meg Katherine.

- Rendben.-monda Anabelle, majd elindultunk a nagy kapu felé. Azon gondolkodtam egész úton, hogy, hogy jutottunk el idáig. Reggel ugyan úgy ébredtünk mindketten, ahogy mindig is szoktunk, kivéve azt az egy dolgot, hogy Volterrában nyaraltunk. Úgy terveztük, előszőr megnézzük a várost, és erre mi a legmegfelelőbb módszer? Egy túristacsoport. A csoportunkat, ami az egyetlen volt Volterrában, Heidi vezette. Kiadta magát túra vezetőnek, persze, így még több embert tudnak a fészkükbe csábítani. Aztán Jane, a kedves kis Jane, akinek a hangja, olyan mint a csengő szó. Beengedett minket azon az átkozott vas ajtón, aminek a túloldalán egy nagycsoport éhes vámpír várta a gyanútlan, mit sem sejtő embereket. Nagyon mérges lettem rájuk, azok a szegény gyanútlan emberek...-egy könnycsepp gördült le az arcomon. Katherine mellém lépett.

- Tudom mit érzel..-mondta ő is szomorúan.

- Nem tudod! Te is csak olyan vagy mint ők! Ártatlan embereket ölsz! Mind eszt teszitek!-zúdítottam rá a haragomat. Arra a lányra, aki a legkevésbé tűnt vámpírnak, mindenki közt. Már nem tudtam meggátolni a könnyeimet. Zápor esőként hullottak és áztatták Katherin vállát.

- Sss.. semmi baj! Nyugodj meg!-nyugtatott Katherine. Anabelle és Catlyn minket figyeltek.

- De te nem... te nem voltál ott, te nem láttad.. az a sok ember...-sírtam minden egyes szót.

- De láttam, akaratom ellenére is láttam. Láttam az emberek arcát, és mindenki másét is. Láttam amint belemélyesztik a fogaikat. Éreztem, azt amit az emberek éreztek. És azt is, amit a vámpírok. Az emberek vérének kellemes aromáját, amint legördül a torkomon... Éreztem, láttam és hallottam, azt amit ők!

- De ezt, hogy?-kérdeztem értetlenül

- A legtöbb vámpír különleges képességgel bír. Én látom a jövőt és a jelent egyaránt.-magyarázta Katherine.

- Értem. Sajnálom, hogy az előbb...

- Tudom.-mosolygott rám. Csenedben tovább sétáltunk majd megálltunk két ajtó előtt.

- A bal oldali Catlyné, míg a jobb oldali Solaré.-magyarázta Anabelle.

- Közönyük.-mondta Catlyn.

- Közönyük.-suttogtam. Anabelle ránk mosolygott, majd mindketten elfoglaltuk a szobinkat. Hallottam, Catlynt, ahogy a szobától elkápráztatva, mond pár hú-t és oh-t. Az én szobám is nagyon szép volt, de valahogy nem tudott semmi sem felvidítani. Úgy döntöttem lefekszek a hatalmas ágyra. Egész kényelmes.-gondoltam.-Ahhoz képest, hogy vámpíroknak tervezték.-ránéztem az órámra. este nyolcat mutatott. Úgy döntöttem lassan ideje lenne aludni, úgy sem tudok itt sok mindent csinálni.. Miután kigondoltam a tervem, felálltam, de azon pillanatban le is ültem. Nincs semmim, amit felvehetnék éjszakára. Lemondóan sóhajtottam. Klassz most kereshetek valakit, aki kölcsön ad pár ruhát. Valki bekopogott az ajtómon.

- Igen?-kérdeztem.

- Katherine vagyok. Be jöhetek?-kérdezte az egyetlen vámpír, akiben meg tudok bízni.

- Persze.

- Hello.-köszönt mikor belépett, már nem az a sima hétköznapi ruhát viselte. Átöltözött pizsamába, és egy köntöst is felvett.

- Szia. Te hogy-hogy pizsamában vagy? A vámpírok alszanak?-kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Nem alszanak, de én igen. Tudod én csak félig vagyok vámpír, így szükségem van az alvásra.

- Hogy-hogy félig?

- Mindjárt elmagyarázom, de nem szeretnél te is pizsamát húzni?

- De, de nem hoztam magammal.-ismét elmosolyodott. Nagyon szép ha mosolyog, meg úgy alapjába véve is szép. Én is ilyen szép vámpír akarok lenni!!!-nyafogtam magamban- Mi? Az előbb azért nyavalyogtam, hogy vámpír legyek? Én sem vagyok komplett!

- A szekrényben találsz magadra valót. Menj nyugodtan fürödj le, én addig megvárlak itt.

- Rendben, köszönöm.-mosolyogtam rá, és szaladtam is a fürdőbe. Nem akartam órákig áztatni magam, bár biztos ráférne ezekre a vámpírokra, egy jó kis víz számla.. Úgyhogy inkább gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a pizsamámba. Katherine kicsit meglepődött a gyorsaságomat látva, de nem szolt semmit. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ágyon két szendvics van, egy nagyon szép tálcára helyezve.

- Tudom, azt mondtam nem megyek el, de éhes voltam, és arra gondoltam, hogy te is, ezért kértem egy kis kaját Giannától.-magyarázta, mikor látta mennyire meglepődtem.

- Köszi, tényleg éhes vagyok. De...-értettem meg az előző mondatát- te az előbb azt mondtad, hogy éhes voltál szendvicsre?

- Igen. Tudod minden fél vámpír, vagy félvér ehet egyaránt emberi ételt és ihat vért is. Én még soha életemben nem ittam vért, mindig csak egyszerű emberi ételt kaptam, ahogy Anabelle is.

- Anabelle?

- Igen, tudod, ő az unoka testvérem.

- De ő vámpír, te meg fél vámpír vagy. A kettő nem illik össze.

- Egyezzünk meg!-ajánlotta- Te mesélsz magadról, én mesélek magamról. Közben megesszük a szendvicseket. És ha nem félsz tőlem, akkor ha megengeded, akkor itt aludnék veled. Tudod, nem szívesen mászkálnék egy szál pizsamában éjszaka.

- Rendben, megegyeztünk! És nem félek tőled. Tartsunk egy saját pizsama bulit.-na jó, ez a végén egy kicsit hülye ötlet volt, de ahogy láttam, tetszett neki a dolog.

- Remek!-lelkendezett.- Játszunk ezer kérdést!-ajánlotta.

- Az milyen?-néztem rá, mint borjú az új kapura.

- Olyan, hogy te kérdezel valamit, én válaszolok, aztán én kérdezek valamit, és te válaszolsz.-magyarázta lelkesen.

- Rendben.-egyeztem bele, majd gyorsan megkérdeztem- Ha nem válaszolok, akkor ugye nem szívod ki a vérem?- erre ő hangosan felnevetett, én is csatlakoztam hozzá, és együtt nevettünk.

- Oké.-törölt ki egy könnycseppet a szeméből.- Játszunk! Te kezded.

- Mikor születtél?

- 2003. március 27-én.-mondta.

- Nem lehetsz 7 éves! Ez most hogy van?

- Á-á, most én kérdezek!-mondta és felemelte a mutatóujját.- Hány éves vagy?

- Három nap múlva 18.

- Pont mikor átváltoztatnak?-tette fel az újabb kérdést.

- Hé, még nem válaszoltál az előbbi kérdésemre!

- Tényleg, bocsi-azt hittem, megkérdezi, hogy mit kérdeztem, de nem így lett- A fél vámpírok elöszőr olyanok, mit a kisbabák, de sokkal okosabbak, és gyorsabban fejlődnek, mint az emberek. Ezért van az, hogy hét éves korukban, úgy néznek ki, mint az átlagos 17 éves lányok. Most te jössz.

- Igen. Tudod, ebbe még bele sem gondoltam. Jó kis szülinapi ajándék, mondhatom! Mi van a családoddal?-erre kicsit elszomorodott.

- Miután Christina megszülte Anat és Aro átváltoztatta, anyámat teherbe ejtette egy Alex nevű vámpír, majd ott hagyta. Christina, tudta, hogy mi következik ez után. Hiába próbálta lebeszélni anyámat, arról, hogy a világra hozzon, nem sikerült neki. Így megszülettem én, majd rögtön a születésem után anyut átváltoztatta Aro. Az apám nem olyan rég jelent meg, hogy látni akra, így hét év után, mert tudta, hogy már úgy nézek ki mint egy tizenhét éves és talán azt hitte, megbocsátok neki ezért...

- Sajnálom. Mármint, hogy az apád ilyen.

- Miért a tiéd milyen?

- Nem tudom. Miután megszületett Catlyn, ott hagyott minket anyuval.

- Sajnálom.

- Én nem. Életem legszebb évei voltak. Az anyám csodás ember volt. Olyan szeretetre méltó, és kedves... Nem sok hozzá hasonló embert ismerek.

- Meg halt?

- Igen. Két éve. Még csak 16 voltam, Catlyn, meg 15. A gyámügyisek felkeresték az apánkat és lepasszoltak hozzá. Apánk minden nap leüvöltötte valami miatt a fejünket. Mikor elegünk lett belőle, felkerestük a nagyinkat. Seattleben élt. Két hónapja halt meg.

- Részvétem.

- Kösz. Végül itt lyukadtunk ki, Volterrában. És te? Itt éltél a várban egész életed során?

- Nem. Egy négy szobás házban éltünk. Ana, Christina, anyu és én.

- És miért jöttetek ide?

- Ananak elege lett a sok titokból, ami körülvett minket és megszökött. Tudod, mindketten fél vámpírok voltunk, bár ezt soha senki sem mondta nekünk. És néha álmomban látom a jövőt. Megálmodtam, amint Anat megtámadja, egy vámpír. Később azt is láttam, hogy a román-klán egyik tagja. A vámpír megharapta Anat. Ez az egyetlen módja, hogy átváltozzon valaki vámpírrá.-magyarázta.- Christina felhívta a Demetrit, aki Felixel és Jannel az oldalán elindult Anaért. Épp az után értek oda, hogy Anat megharapta. Dem és Felix gyorsan elintézte a fickót, míg Jane behozta ide a kastélyba. Mi is azonnal ide jöttünk. Két napon keresztül vártuk mikor ébred fel. Végül a második nap felébredt. Ez mindenkit meglepett, ugyanis az átváltozás normál esetben három napig tart.

- És aztán vámpír lett Anabelleből?

- Igen. De ő egy kicsit több...

- Miért?

- Mert mikor megharapták, már félig vámpír volt.

- Értem. Fáj a vámpírrá válás?

- Én csak arra tudok hagyatkozni, amit Ana jövőjében láttam. Úgy érezte, hogy mindene ég, mintha az egész teste belülről tüzelne.

- Hú, egyre kevésbé várom a szülinapomat.-a tálcára néztem. Érdekes, szinte észre sem vettem, amikor elfogytak a szendvicsek. Katherine ásított egyet. Megnéztem, a telefonomon, hogy mennyi az idő, ami hajnali egy-et mutatott.

- Szerintem aludnunk kéne.-jegyeztem meg, hírtelen elhomályosult Katherine szeme, egy oillanatra.

- Igen, igazad van-mondta mikor ismét kiélesedett a látása.- Főleg, mert Scarlett bevásárló körutat szervez. És azon ott kell lenünk.

- Ki lesz még rajtunk kívül ott?

- Scarlett, Hiedi, Sonja, Catlyn, Ana és mi.-mondta.- Hol aludjak?- ez egy nagyon jó kérdés.

- Aludj mellettem. Úgyis nagy ez az ágy nekem!-mondtam mosolyogva.

- Rendben.-letettük a kis éjeli szekrényre a tálcát, fogtuk a takarót és jó bebugyoláltuk magunkat. Mégiscsak december közepe van! Lehunytam a szemem, de eszembe jutott valami.

- Katherine, jó vámpírnak lenni?

- Hívj csak Katynek. És igen, jó dolog vámpírnak lenni. Főleg a gyorsaság miatt.

- A gyorsasááág?-kérdeztem beleásítva a szóba.

- Majd megérted.-mondta álmosonan Katy. Lehunytam a szemem és a következő pillanatban magávalragdaott a békés, gondtalan álom.

(Demetri)

Olyan unalmas fent lenni, mikor ő alszik. Legszívesebben vele együtt járnám be az álomvilág összes rejtett zugát. Bár vele lehetnék most. Simogtahtnám meleg, puha, bársonyos bőrét. Halhatnám kissé gyors szívverését. Láthatnám milyen bájos mikor alszik. Érezném véréből áradó bódítóan édes illatot, mely már annyiszor megrészegített.. Nem bírom! Muszáj látnom!

(Anabelle)

Épp indultam vissza a szobámba, mikor meghallottam Katy hangját.

- Demetri-suttogta. Ennek Dem biztos örülne, de a hang nem Katy szobájából jött, hanem Solaréból. Óvatosan benyitottam. Az ajtó hangtalanul nyílt ki, bebocsátást nyerve a bent alvók nyugalmára. Olyan békésen aludtak egymás mellett. Eszembe jutott, mikor még régen, kb egy évesek voltunk. Katy megijedt a villámoktól, így hát bebújtam mellé az ágyba, amitől megnyugodott és úgy aludtunk el.

- Demetri látni akar, engem.-suttogta ismét Katy.- A szobámban keres majd, de ott nem talál...-biztosan, megint látja a jövőt. Megyek a szobájához, még mielőtt Dem feltúrja az egész Volturit, a keresése érdekében.

(Demetri)

Épp nyitottam volna be Katy szobájába, mikor egy hang megállított.

- Demetri-szólt a hátam mögül Anabelle.

- Szia.-köszöntem neki.

- Helo! Csak gondoltam szólok, hogy Katy ma Solarral alszik. Biztos pizsmapartit tartanak.-mondta mosolyogva.

- Oh, kösz.-mondtam kicsit szomorkásan.

- Nincs mit.-mondta, majd bement a szobájába. Remek! Katy az új csajszival alszik én meg malmozhatok, ameddig fel nem kel. Most komolyan, mit csináljak? Nézni őt, maga a mennyország, de ilyen távol lenni tőle...inkább a pokol, minthogy távol legyek tőle. Alec hol lehet? Vele jól el szoktam lenni, de mióta Ana vámpír lett, azóta alig beszélünk. Bekopogtam Alechez, bár kétlem, hogy itt lenne. És.. semmi, a szobája üres. Valahogy sejtettem, hogy így lesz. Úgy döntöttem, megyek futni egyett. Futás közben szabadnak érzem magam..-ahogy ezt kigondoltam, már az erdőben futottam. A tél hidege nem árthatott nekem, jóformán jégből vagyok. Nem gondolkodtam tovább, csak futottam, hagytam, hogy az érzékeim vezessenek utamon. Mámorító érzés volt, ahogy a szél az arcomba csapódott.

komihatár: mivel suli van így 5
szóval kérek KOMIT!!! :D
sok puszi niki23