12.fejezet

Sziasztok! Tudom, h ez egy kicsit rövidebb mint az átlagos fejezetek, de most csak ennyire futotta...
Azért minden estere, remélem, h tetszeni fog! Komi határ nincs, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell komit írni! Épp ellenkezőleg, írjatok jó sokat! Plz!!
Köszi és Puszi: niki23

(Katy)
Mikor kinyitottam a szemem, még sötét volt. Csak egy dolog járt a fejemben, Demetri és az álmom vele kapcsolatban, bár lehet hogy egy látomás volt... Hagytam egy levelet Solarnak, amin ez állt:
"Jó reggelt! Bocsi, hogy csak úgy otthagytalak, de muszáj elintéznem valami... valami fontosat! Ha nem érnék vissza, mire Scar meg a többiek megjelennek, mond meg nekik, hogy várjanak meg! Bocsi még egyszer! Két szobával arrébb találod a konyhát, ahol Gianna szokta készíteni az ételeit, ha éhes vagy, nyugodtan meny és készíts magadnak valamit! Sietek vissza! Katy"
Amilyen halkan csak tudtam átmentem a szobámba, majd felvettem egy farmert, hozzá egy sárga felsővel, plusz egy fekete bördzseki, na meg persze a szürke converse cipőmet és arra kezdtem el futni, ammerre láttam Demetrit. Vajon tényleg ott lesz? Mi van, ha nem is lesz ott és csak álom volt az egész?-már azon gondolkodtam, hogy visszafordulok, de bevillant egy látomás. Demetri tényleg ott van! Hirtelen nagyon boldog lettem és maximális sebességgel száguldottam az irányába, ám mikor hallótávolságon belül értem, olyan halkan lépdeltem, ahogy csak tudtam, meg persze az sem volt hátrány, hogy Dem épp a gondolataiba merült. Mikor már csak pár méteres távolságban voltam, maximális sebességgel elé kerültem. Dem kicsit meglepődött, hogy lát, majd egy mosoly terült el az arcán, talán a meglepődöttségét akarta leplezni...
- Jó reggelt!-köszöntem neki és lehuppantam mellé a földre, az jelenleg cseppet sem zavart hogy milyen lesz a nadrágom, a hó miatt, ami jócskán hullott az éjjel.
- Neked is!-mosolygott Dem.- Nem kéne a hóba ülnöd!-egy gyors mozdulattal az ölébe rántott. Jóleső érzés kerített hatalmába, amint bőrünk érintkezett.
- Lehet..-suttogtam inkább csak magamnak, mint neki.
- Min gondolkozol?-kérdezte. Eljött a pillanat!
- Tudod.. valamit szeretnék kérdezni.-nehezebb elkezdeni, mint gondoltam..
- Kérdezz!-vágta rá egyből. Nagyon ideges voltam, mivel nem tudtam mit fog rá válaszolni, hiába látok mindent előre, valamit mégis homály fed! Idegességemben felálltam és sétálgatni kezdtem.
- Hé, Katy. Gyere ide és mond el, amit szeretnél.-állt fel. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.
- Miért gondoltad meg magad?
- Mi?-kérdezte, lehet hogy ez a kérdés csak nekem egyértelmű...
- Meg akartál csókolni, de meggondoltad magad! Miért?-mondtam ki egy szuszra.Előbb meglepődött, majd kicsit zavarba, most komolyan, miért Ő jön zavarba? Hiszen én nekem kell ezt mind elmondani!-már tiszta ideg voltam.
- Nem tudtam, hogy reagálnál rá.-bökte ki végül.
- Én sem.-suttogtam- De megnézhetjük...- Demnek felcsillant a szeme, majd egy másodpercre rá ajkai lecsaptak ajkaimra...

(Ana)
Egész éjszaka a szobámban feküdtem és gondolkodtam. Nem csupán egy dolgon, hanem úgy.. az összesen. Mindent átgondoltam és mérlegeltem. Főleg a két emberlány miatt. Aggaszt, hogy Catlyn ilyen simán veszi az egészet, szinte ő kért meg minket, hogy had legyen vámpír... Jaj, valamiért rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban...(kopogtattak) Megnéztem magam a tükörben, hogy nézek ki; majd az ajtó elé sétáltam és kinyitottam. Mikor megláttam ki áll az ajtó előtt, félelem szökött a lelkembe. "Egyáltalán, hogy juthatott be? Hiszen a kastélyt őrzik!"-gondoltam. Néhány lépést hátráltam, kerestem valamit, amit hozzávághatnék, de sajnos semmi. Kihasználta, hogy nem állok az ajtóban és belépett rajta, majd becsukta az ajtót.
- Mit akarsz?-morogtam.
- Jó reggelt kedvesem!-köszönt, arcán egy gonosz mosollyal.- Most is csodásan festesz, mint mindig.
- Mit akarsz, Dean?-morogtam újra.
- Csak meglátogatlak, drágám és szeretnélek emlékeztetni erre..-a kezében egy fekete nyaklánc volt, amit egy sárga gömb formájú amulett díszített. Azonnal felismertem.
- Az-az enyém. Még tőled kaptam.
- Igen, drágám és tudod, hogy miért kaptad?-arcán birtokló vágy égett.
- Már régen volt. Nem emlékszek.-hazudtam.
- Nem hiszem, szerintem pontosan tudod, hogy miért kaptad.-sajnos Dean ismer már annyira, hogy tudja mikor hazudok és mikor nem.. Nem akarok arra emlékezni, miért is kaptam! De hiába, emlékeim közül, rögtön a szemem elé perdült az említett pillanat... //Anabelle Summer, megígéred, hogy örökké az enyém leszel és ennek jeléül viselni fogod ezt a nyakláncot?-kérdezte tőlem Dean, akkor még alig 1-2 éves lehettem, nem tudtam miről is beszél. - Igen.-válaszoltam neki mosolyogva. - Ana, nem szabad!-szaladt be az ajtón Katy, aki látta mi lesz ennek a következménye. Emlékszem, hogy összevesztünk azért, mert ő akkor belépett a szobába, de most azt kívánom bár hamarabb ért volna be..//
- Igen, tudom.-válaszoltam ridegen.
- Remek. Akkor ígértél nekem valamit és ugye tudod Bells, hogy az ígéret szép szó.
- Igen.
- Akkor tartsd is be! Elfelejtem ezt a kis félrelépésedet Aleckel, ha megmondod neki, hogy nem akarsz tőle semmit.-mondta nyugodt hangon.
- Mi? Nem! Nem érdekel, hogy az ígéret szép szó! Nem fogok hazudni Alecnek a kedvedért!- mondtam. Dean vámpír gyorsasággal mellém állt és olyan közel állt testemhez, amennyire lehetett. Így hátam a falhoz simult.
- Megesküdtél rá, hogy örökké az enyém leszel.-suttogta arcomba.
- Nem érdekel! Hazudtál nekem! Mindvégig! Honnan tudjam, hogy most nem hazudsz? Nincs rá semmi bizonyítékod! Az meg még inkább ellened vall, hogy a Román-klánnal vagy!-mondtam.(kopogtattak, majd az ajtó lassan kinyílt.) Dean még mindig előttem állt. Az ajtó felé néztünk, ahol Catlyn állt. Deanre néztem, kinek arcán átsuhant a félelem. Megijedt volna egy embertől? Catlyn belépett a szobámba. Egy szót sem szólt, végig Deant nézte. Oké, itt valami nagyon nem stimmel! Dean kiugrott az ablakon, Catlyn pedig eltűnt. Szinte egy pillanat alatt, a szobám ajtaja pedig becsukva. Mintha ez az egész meg sem történt volna.. Minden úgy volt mint az előtt, kivéve egyetlen egy dolgot. Az ágyamon heverő nyakláncot...


Anabelle nyaklánca: