20.fejezet

Sziasztok drágáim! Meghoztam a  fejezete, annak pedig külön örülök, hogy ilyen hamar ilyen sok kommentet kaptam tőletek! :) A fejezetben főleg Catlyn és Solar szemszögével figyelhetitek az eseményeket és pár elég érdekes dolog kiderül, amit persze nem árulok el! ;)

Apropó, kaptam egy díjat Emm.-től, amit alul a többi díjhoz kitettem. Nem küldöm tovább és nem írok magamról semmit, mivel ezt már egy másik blogomon megtettem. Azoknak, akiknek elküldtem azt a díjat, azok tényleg megérdemelték és per pillanat nincs olyan történet (amit olvasok is) amely megérdemelné azt a címet.Remélem, megértitek. És akkor most jöjjön a fejezet! :D

(Christina)
- Édes istenem, valaki segítsen már! Ana.. Ana kérlek térj magadhoz! Ana nyisd ki a szemed! Gyerünk, kelj már fel! Ana!-hiába szólongattam, nem tért magához. A kastély is teljesen üres volt, pedig általában mindig van valaki. Amikor kéne, akkor miért nem jön valaki, hogy segítsen? A lányom itt fekszik és nem tudok rajta segíteni!
- Jöjjön már valaki!-a hangom átment sikításba és végre megjelent egy volturis katona...

(Adam)
Chelseavel egy részlegre voltunk beosztva. Egymás után gyűrtük le az újszülött hadsereg azon részét, amely megpróbált átverekedni rajtunk. Mi-tagadás, kicsit örültem ennek az egésznek. Amúgy is ráfért már a volturira egy jó kis bunyó.

(Sonja)
Samantha minden erejét beleadta a harcba és megpróbálta átállítani a mi oldalunkra az ellenséget. Persze a végén így is, úgyis meghaltak volna, de úgy talán nem lett volna olyan brutális. Na mindegy jobb előbb mint később, nem igaz? A lényeg, hogy Sam emiatt az egész koncentrálós izéje miatt teljesen kimerült és most én vigyázok rá, míg az ereje ismét vissza nem száll belé.

(Solar)
Árulók vagyunk! A volturi joggal akarhatja a kivégzésünket! És mindezt miért? Azért az emberért, aki miatt egész életemben szenvedtem! Ja és akkor még itt van az is, hogy az én drága hugicám mindenről tudott, de nem volt hajlandó megosztani velem ezeket az igencsak fontos információkat! Remélem, hogy Ananak nem lesz semmi baja. Cat erős, de... remélem, hogy azért annyira nem..

(Catlyn)
Útban hazafelé. Ez lehetne egy fejezet címe is.. Vaagy, ami még jobb: Hogyan légy vámpír, úgy ha apuci nem akarja. Igen, ez is lehetne. Szerintem a tervem, miszerint: a volturi segítségével elérem a célom, kolosszálisan működött! Bár Solarnak csak a végén mondhattam el mindent, de azt a pár másodpercnyi haragot -amit azonnal kiadott magából- még elviselem. Végtére is nem haragudhat rám örökké, nem de? Hiszen a húga vagyok. Azért kíváncsi vagyok, hogy hogyan rázta le Alec-ot; mert elvileg ő is vele volt. Na mindegy most indulunk haza apuhoz. Aztán gondolom meg is büntet azért, amit tettünk, dee ez így volt helyes! Hiszen végtére is, ha az apám vámpír én miért nem lehetek? Vagy talán nincs igazam?
- Cat, megérkeztünk.-szólt Solar és mikor felnéztem szembetaláltam magam a hatalmas -"R" betűvel díszített- kapuval. Cassandra megnyomott egy gombot és a kapu azonnal kinyílt előttünk.

(Solar)
Amint beléptünk, több felől is megrohamoztak bennünket a katonák. Cat nem mozdult, csak erősen koncentrált, ahogy én is. Néhány pillanat múlva, mikor ismét kinyitottam a szemem, néhány jégbe fagyott és pár élettelennek mondható vámpírt láttam magam előtt. Apánk és egy fiú, aki nagyon hasonlított ránk, a fenti emelvényen állt és nézte a "bevonulási ceremóniánkat", majd kezeit felemelte és szép lassan, de határozottan összecsapta tenyerét pontosan háromszor.

(Catlyn)
Az a három taps sértette a fülemet. Mintha ezzel azt fejezné ki, hogy: "Bravó, elértétek, amit akartatók. De még így is én győztem." Hirtelen úgy éreztem magam, mintha a falak bekebeleznének. Egy aprócska porszem voltam csupán apám világában, ahol csak az számít, hogy legyőzzék a volturit. Az apám mellett álló fiú felbőszített, már csak azzal is, hogy eleve ott áll mellette. Úgy éreztem, hogy elveszi tőlem azt, ami még csak soha nem is volt az enyém, vagy bárki másé a családból..
- Nem élesztenétek őket fel? Szükségem van még rájuk!-szólalt meg a Román-klán vezére, a mi "drága", "kedves" apukánk.- Egy darabig..-tette hozzá halkabban. Solar azonnal engedelmeskedett, bár az arcáról leolvasva inkább hagyta volna őket úgy, ahogy vannak. Én pár másodperc késéssel szántam csak rá magam, arra, hogy hozzálássak a feladatomhoz, amit el kellett végeznem, különben akár... bármit tehetett velem, hiszen az apám.
- Kész vagytok már?-mondta kissé türelmetlenül.
- Parancsára felség, kész!-mondtam egy csepp kedvesség nélkül.
- Ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem Catlyn! - a szemei dühtől szikráztak, és jól esett hogy felidegesíthetem.
- Nocsak, emlékszel még a nevemre? Utoljára azt mondtad, hogy igyekszel elfelejteni magát a gondolatot, hogy egyáltalán van két lányod. - a szavaim hallatára csak még dühösebb lett, de ugyan akkor kicsit csodálkozott is azon, hogy szembe merek szállni vele.
- Milyen jól emlékszel rá, ahhoz képest, hogy akkor még ember voltál. Egyszerű semmirekellő ember fattyú.-az utolsó mondatot undorodva mondta ki. Így gondolja? Ember fattyú?
- A Te "egyszerű semmirekellő ember fattyúd" nem igaz? Bánod, hogy megszülettünk? Vagy csak engem bánsz?
- Igen, bánom. De ha már így lett, beletörődöm abba, hogy mind ketten éltek...
- Meg akartál öletni! -vágott a szavába Solar, aki eddig a pillanatig néma csendben hallgatta apánkkal vívott szópárbajomat. A fiú, aki apánk mellett állt kíváncsian fordult felé, majd lesétált a lépcsőn és szembefordult velünk.
- Stefan, te ebbe ne bonyolódj bele! -hát igen, már rá is mérges volt, de hogy miért azt sajna nem tudom- Azonnal gyere ide vissza!
- Ne bonyolódjak bele? -nevetett fel keserűen, majd apánk felé fordult- Te is tudod, hogy ennek az egésznek a közepén vagyok épp úgy, ahogy ők!
- Stefan...
- Nem! Igazuk van. Miért akartad megöletni őket? Talán engem is megölettél volna? Lehet, hogy meg is próbáltad, csak én épp nem tudtam róla!
- Stefan, nem tűröm el tőled ezt a hangnemet! -na most aztán tényleg mérges lett, de sajna nem rám. Ki ez a Stefan? - Kísérd el őket a szobájukig, aztán pedig beszélünk erről az egészről.
- Jó.- Stefan hangja fojtott volt; elsétált előttem, és tovább indult Solar felé, de előtte megállt, ránézett és beleszagolt a levegőbe. A szemei azonnal éjfeketévé változtak és láttam rajta, igencsak türtőztetnie kell magát, nehogy rátámadjon Solarra. Az a hülye Adam! Nem igaz hogy nem tudta a nővéremben tartani a mérgét! Stefan elfordult tőle, majd tovább indult egy fekete ajtó irányába, előtte megállt és kérdőn nézett ránk. Mi pedig követtük őt..

még mindig komihatár!! 7
by Niki

19.fejezet

Sziasztok! Itt van végre a fejezet, remélem, hogy tetszeni fog! :) Kicsit rövid, de mentségemre legyen mondva, hogy siettem!

(még mindig Anabelle szemszöge)
Némán szaladtunk végig a folyosókon, s közben kerestük a behatolókat. Azt tanácsoltam Alecnak hogy váljunk ketté. Persze Ő végig ellenkezett, de aztán sikerült valahogy rávennem, hogy Ő Solarral menyen a kastély keleti része felé én pedig épp az ellenkező részébe, oda ahol bejutottak. Útközben Jane-nel futottam össze.
- Te meg mit keresel itt? A bátyámnak vigyázni kéne rád! Miért nem vagy biztonságos helyen?-kérdezte, kissé dühösen.
- Jane kérlek, szükségetek van az erőmre!-mondtam.
- Nekünk pedig rád!-mondta.- Miután ide jöttél, a többiekkel együtt, élet költözött a kastély falai közé. Nem akarom, hogy történjen veled valami! Ezt meg kell értened!
- Tudom, de... nem ülhetek tétlen a szobámban, miközben tudom mi folyik a kastély falain belül!
- Rendben, ahogy akarod... de kérlek, ígérd meg, hogy vigyázol magadra! Kérlek!
- Megígérem!-mondtam. Jane bólintott, majd tovább indult. Néhány perc múlva, megláttam egy barna hajú lányt, eléggé... nem hétköznapi ruhát viselt.
Simán elmenne utcalánynak!-ez volt az első gondolatom. És ebből rá is jöttem, arra hogy ő nem lehet Volturis! Mivel a Volturi tagjai nem néznek ki... így! Nem tűnik újszülöttnek, de Alec azt mondta, mind az.. vagy nem?
- Ki vagy? És miért jöttetek?-kérdeztem.
- Semmilyen magyarázattal nem szolgálok neked volturi!-mondta morogva.- De ha megmutatod, hol van a börtönötök, talán megkímélem az életed...-ajánlotta fel.
- Ó, milyen kedves! Hagy gondolkozzak... NEM! Ki engedett be titeket?-kérdeztem morogva.
- Hogy hívnak?
- Felelj a kérdésemre!
- Melyikre?-kérdezte mosolyogva. Mi ez? Valami rossz játék?
- De legyen, ahogy akarod,-folytatta a vámpírlány- hisz úgy is végzek veled. A nevem Cassandra, a Román klánhoz tartozom. És azért jöttünk, hogy kiszabadítsunk pár foglyot, akár a sereg élete árán.
- Ezek szerint Te nem szándékozol meghalni.
- Eszem ágában sincs!-válaszolt nevetve.
- Ki küldött?-kérdeztem és próbáltam higgadt maradni.
- A neve Dean. Nem rég csatlakozott hozzánk.- A szavakat úgy mondta, mintha egy betanult szöveg lenne.
Dean, hát persze, ki más?-morgolódtam magamban.- De miért?- és akkor megvilágosodtam..
- Catlyn!-mondtam suttogva. Cassandra szája mosolyra húzódott.
- Látom többet tudsz, mint kéne. Ugye már vámpír a kicsike? Más különben ez az egész akció hiábavaló lenne.
- Mi dolgotok vele?
- Az apja viszont akarja látni a lányát, ennyi és persze a másikat is, Solar-t... azt hiszem.
- Az apja... nem ember?-kérdeztem.
- Mégsem vagy olyan okos! Az apja, a Román klán fővezére. És tudtad, hogy van egy bátyjuk is? Stefan-nak hívják és észvesztően dögös!
- Vladimir az apjuk?-kérdeztem csodálkozva.- Akkor... félvérek voltak?
- Nem, de ezt bonyolult lenne elmagyarázni. Inkább mutasd meg végre, hogy merre találom őket, aztán hagyj utamra menni!
- Jobb ötletem van! Te most azonnal visszahívod a sereged és aztán visszamész Dean-hez és megmondod neki, és Valdimir-nek, hogy a lányok szabad akaratukból vannak itt!
- Nem, sajnos ezt nem tehetem, mivel azt mondták: vissza ne merjek térni nélkülük. És én tiszteletben tartom a mesterem parancsát! Tudod, csatlakozhatnál hozzánk is! Egész jól kijövünk, nem gondolod? Még barátnők is lehetnénk.-mondta.
Ez meg mi a francról beszél? Barátnők... mi? Ennek elment az esze! Adok én neki barátnőt! - a kezemmel egy tűzgolyót formáltam, amit csodálkozva nézett. Meglepettségétől szólni sem tudott. Elmosolyodtam, s felédobtam a tűzgolyót, ami azon nyomban egy olyan "ketreccé" változott, mint amivel elkaptam Alex-ékat.
- Ki a fene vagy te?-kérdezte dühösen.
- A nevem Anabelle Volturi, legyen elég ennyi! -és a végén, valami meghajlás félét produkáltam.
- Dean mesélt rólad, azt mondta kerüljelek el... már értem, hogy miért.-morogta.
- Lehet, hogy mesélt, és milyen igaza is volt, nem de? -elmosolyodtam.
Cassandra rám mosolygott, mire én meghallottam egy morgást a hátam mögül. Mikor megfordultam megláttam Catlyn-t és Solar-t.
- Ó.. mily öröm látni a királynéimat!-hajolt meg kissé Cassandra.
- Ana...-suttogta Solar.- Sajnálom..-eloltotta a ketrecem, így Cassandra kiszabadult és azonnal rám vetette magát.
- Száj le rólam, te parazita!-morogtam és minden erőmmel ellöktem magamtól.
- Cass, hagyd inkább mennyünk!-mondta Catlyn.
- Solar!-mondtam, szinte kétségbeesve. Rám nézett, a pillantása esdeklő volt, majd egy szó nélkül visszafordult és elhagyta a kastélyt Cassandrával és a húgával. Tehetetlenül feküdtem a földön. Valami nem engedett moccanni. A kastély falai hirtelen sötétedni kezdtek.. Mintha a nap hirtelen eltűnt volna.
- ANA!-kiáltotta egy hang, mielőtt mindent beborított volna a végeláthatatlan sötétség.

Cassandra

komihatár: 6!!
Niki

18.fejezet

Sziasztok! Itt van a fejezet, amit Anabelle szemszögéből olvashattok. Sokmindent nem tudnék hozzáfűzni, de remélem, hogy mindenkinek jól telt/telik az új év legelső napja! :) A kép némileg kapcsolódik a történethez... nézzétek úgy, hogy jégből van és nem üvegből, valamint egy koca alakú jég dobozkába van zárva... ha nem is értitek, hogy miért mondom ezt, majd ha elolvassátok a fejezetet, minden világossá válik!
Kívánok mindenkinek sikerekben gazdag boldog új esztendőt!

 (Ana)
Nem tartott sokáig, míg eljutott hozzám is a hír... Catlyn megölte Giannát. Igazából nem ismertem a volturi egyetlen emberi tagját, így csak egy egyszerű ember volt számomra... de az rosszul érintet, hogy az unokatesóm látta a holttestét. Most épp Solarral beszélgetek, ne mondjam őt is megrendítette a dolog... De igazából nem is azért vagyok itt, hanem azért, mert Katy azt mondta, hogy Solarnak dobog a szíve. Mikor beléptem a szobájába egy másodpercre ledermedtem, mivel tényleg hallottam egy szívdobogást. Katy azt is mondta, hogy szerinte Adam kiszívta a méreg egy részét és azért van így. Adammal is beszéltem, azt mondja, hogy lehetséges.. Nem tudom.
- Észleltél valami furát? Ami arra utalhat, hogy van valamilyen képességed?-kérdeztem.
- Nem igazán. Bár.. van valami...-mondta félénken.
- Micsoda?-kérdeztem. Az ablakhoz sétált és megfogott egy marék havat, majd a markomba tette. Fölé tette a kezét és erősen koncentrált valamire. A marék hóból egy kocka alakú jégtömb lett, majd a kocka tetején meg olvadt a jég és szivárogni kezdett, de meglepetésemre, nem lefelé, hanem felfelé..
- Bámulatos.-mondtam csodálkozva.- Kíváncsi vagyok valamire!-mondtam. Az ablakhoz sétáltam és két marék havat a szoba közepére helyeztem.- Csinálj ebből is kockát!-megcsinálta, köré egy tűzkarikát "varázsoltam", láttam hogy a jég kezd olvadni, így oda szóltam Solarnak.- Próbáld megtartani a jeget! Ne hagyd elolvadni!
- Rendben!-láttam rajta, hogy erősen koncentrál. Egyszer csak, mintha valami hirtelen ötlete támadt volna, a jégkockából kijövő vízzel eloltotta a tüzem, majd odanyújtotta nekem a kockát.- Tessék.-adta át mosolyogva. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam. A kocka belülről, szinte üres volt, csak egy jégrózsa állt benne, a jég többi része szilárd volt valamint teljesen átlátszó, így láttam a rózsa aprólékos vonalait.
- Köszönöm. Ez gyönyörű!-mondtam mosolyogva és megöleltem.
- Szívesen.-ölelt vissza. Az ajtó hirtelen kivágódott és belépett rajta Alec. Ó Alec.. az én Alecem. Olyan jó ezt kimondani, még ha csak gondolatba is.. Alec valamiért nagyon ideges volt. Elengedtem Solart és Alec felé fordultam.
- Mi történt?-kérdeztem szerelmem, közben letettem a jégkristályt.
- Valaki beengedett néhány vámpírt a Román klánból!-mondta gondterhelt arccal.
- MI?-kérdésnek szántam, bár egyszerű sikításnak is elment volna.
- Román klán?-kérdezte Solar.
- A Volturi ellen vannak.-mondtam tömören.- Hányan vannak?
- Tizenketten. Egy részével már végeztünk, de néhánynak sikerült átjutni rajtunk. Ők most valahol itt vannak a kastélyban. Az egészben a legrosszabb, hogy mind újszülött.-válaszolt Alec.
- Olyanok, mint mi Catlynnel?-kérdezte Solar, mire bólintottam.
- Katy!-mondtam és már rohantam volna a szobája felé, de Alec megállított.- Alec, segítenem kell rajta! Védtelen velük szemben!
- Kérlek, maradj itt! Demetri ott van vele. Te is tudod, hogy Dem az egyik legjobb harcos közülünk.-nyugtatott meg.
- Szeretnék segíteni!
- Én is!-mondta Solar. Alec rám nézett, majd Solarra. Némán annyit mondtam "Kélek, szükségetek van az erőnkre!" Úgy tűnik sikerült rávennem, így elindultunk hárman körbenézni a kastélyban, merre lehetnek a betolakodóink...