13.fejezet

Sziasztok! bocsi, hogy majd nem 1 teljes hónap után hoztam a fejezetet :/ csak annyit kellett tanulnom, hogy egyszerűen sem időm, sem energiám nem volt rá! :s remélem, megértitek! itt a fejezet, most csak Ana szemszögével! Na, jó olvasást! ^^ Puszi: niki23

(Anabelle)
A történtek után, még mindig sokkos állapotban ültem a szobámban. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg megtörtént-e, bár az ágyamon heverő lánc, azt bizonyította, hogy igen. Nem tudom, hogy egy vámpír lehet-e sokkos állapotban, de én abban vagyok! És ilyenkor miért nincs itt Alec? Szörnyen hiányzik, olyan jó lenne, ha itt lenne, ő megvédene, átölelne védelmezőn, karjait szorosan körém zárná, és nem engedné, hogy bárki is a közelembe férkőzzön. De most nincs itt... Istenem, mért olyan nehéz nélküle? Miért van az hogy vele minden, sokkal egyszerűbbnek tűnik? Bárhol is vagyok, ha ő is velem van, akkor az maga a mennyország. Ő egy angyal.. az én saját angyalom.. az őrangyalom.. aki minden egyes másodpercben vigyáz rám.. de most nincs itt és vigyázni sem tud rám... Egyszerűen hiányzik a tudat, hogy nincs mellettem. Ez lenne a szerelem? Nem éltem sokat az életemből, így nem tudhatom, bár sok könyvben, így írják le. Én mégis úgy hiszem, hogy ami Alec és köztem van, az több.. sokkal több, mint bármi, amit valaha papírra vetettek...
- Szia Ana!-Jane olyan gyorsan száguldott be az ajtón, hogy egy jó adag széllöketet magával hozott.
- Szia Jane. Tudod, az egy ajtó és arra használják az emberek, hogy elzárják magukat a külvilágtól.
- Ó.. bocsiii.-mondta és kiskutyaszemekkel nézett rám, hátha megbocsátok neki.
- Rendben, semmi gond. Kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit!-mosolygott.
- Catlyn a szobájában van?
- Ööö.. igen, miért? Történt valami?-kérdezte barátnőm. Szó nélkül az ágyamra mutattam, ahol a nyakláncom hevert. Jane egy darabig nézte, majd ismét megszólalt.- Szép. Hol szerezted? Mellesleg mi is van vele, meg Catyvel?
- 5 vagy 6 éve Dean megkérte a kezem és megígértette velem, hogy viseljem ezt a láncot, összetartozásunk jelképeként. És ma megjelent. Csak úgy a semmiből... aztán addig nem ment el, míg Catlyn meg nem jelent és aztán valahogy mindketten eltűntek. Catlyn még ember, igaz?
- HOGY MI CSODA?!?!-kiáltotta Jane.
- Jane, halkabban, még meghallják odakint!-mordultam barátnőmre.
- Mit csináltál???? Te hozzámentél??? Dean Summer-höz?????
- 2 éves voltam! Nem tudtam mit is mondok!
- Az lehet, de ő tökéletesen tudta! Hordani fogod a láncot?
- Nem.
- Helyes. Mi lesz Aleckal?-kérdezte.
- Nem tudom... én szeretem a bátyád! Teljes szívemből! Dean azt mondta, ha nem szakítok vele, akkor elmondja neki.-suttogtam.
- Itt csak egy megoldás segíthet!-mondta Jane.
- Mi?
- Meg kell halnia!
- A képességeinket nem tudjuk rajta használni! Te is tudod!
- Ki mondta, hogy képességgel?-kérdezte, egy ördögi mosollyal az arcán.
- Mire gondolsz?-kérdeztem. Ez a mosoly nem jelenthet jót...
- Szereted Alec-et?-kérdezte a helyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre.
- Igen! Jane, mire akarsz kijutni?
- Tudod, Aro már amúgy is tervezett egy támadást a Románok ellen, és ez megfelelő ürügy lenne.
- Mármint azt leszámítva, hogy elakarják venni a Volturi hatalmát?-kérdeztem.
- Igen.
- Háborút akarsz indítani?
- Miért ne? Vagy mi, vagy Alec.. Ki indítsa el?-kérdezte, mosolyogva.
- Várjunk még vele!
- Muszáj volt elrontanod a kedvem?-kérdezte duzzogva.
- Jaj Jane, tudod, hogy imádlak, de ez túlzás! Nem rohanhatjuk le csak úgy a Románokat!-próbáltam meggyőzni, de nem akart hallgatni rám. Az ajtó kinyílt, majd becsapódott és Katy állt előttem.
- Láttam, valamit, ami a hasznodra válhat!-mondta nekem- Remélem, hogy most már hallgatsz is rám!-bólintottam- Remek! Akkor.. fogd meg a láncot és gyerünk ki az udvara!
- Miért?-kérdezte Jane.
- Majd meglátod.-válaszolt Katy, majd senki sem szólt semmit. Hiper sebességgel száguldottunk lefele, az udvarig, mikor megérkeztünk, Katy ismét megszólalt.
- Dobd le a földre, majd égesd el!-utasított és követtem a parancsát. A sárga, szabályos kör formályú medál, szép lassan megrepedezett, majd széttört. A műanyag lánc, amihez hozzá volt kötve, nem volt olyan erős, így az rögtön szétolvadt. Igézve néztem, ahogy a tűz szép lassan elemészti a nyakláncot és vele minden kötelezettségem. Mikor már semmi nem volt belőle, boldogan öleltem magamhoz Janet és Katyt.