-->
Folytatás jó esetben lesz, legalábbis én szeretnék.

A történetről:

Anabelle megtudta az igazságot családjával kapcsolatban; bár ezt eddig is sejtette, de most már teljesen világossá vált számára, hogy az élete hazugság volt. Miután fátylat borít a múltra, megismerkedik Alec Volturival, a szívdöglesztő vámpírral, aki egész életében a lány biztonságát őrizte. Amikor látszólag minden helyre áll, újabb félvéreket változtatnak vámpírrá, akik történetesen Vladimír lányai. A drága apuci nem örül ennek és egy rakás újszülöttet küld a Volturi nyakára. Az uralkodóház azonban meghiúsítja a támadást és végez minden vámpírral, kivéve hármat, akiknek sikerült eljutnia Romániába.

Itt kezdődik és egyúttal folytatódik a történet, melynek címe:

Before The Dawn~ Hajnal előtt



Jogok:

A szereplők jogai Stephenie Meyer-t illetik, kivéve az általam alkotott vámpírokat! Az ő karakterüket én magam találtam ki és a képek is sajátok, így arra kérlek titeket, hogy semmit se vigyetek el! KÖSZÖNÖM!

!!valamint!! A mű bővített, illetve tömörített kiadása, sokszorosítása, valamelyik szereplője felhasználása az író(Devonne Crescent) engedélye nélkül nem lehetséges!!

by fine selection
publisher



2010. november 16., kedd

15.fejezet

Sziasztok! Fent van a fejezet! ;D de ezt gondolom látjátok! ez most, amolyan "mindenhova egyszerre teszem fel a friss fejit" dolog. ^^ szóval most van egy időre elég olvasnivalótok! A fejezetről annyit, hogy nekem idáig ez az egyik kedvencem ebben a blogban! Remélem tetszeni fog!

(Adam)
- Adam, beszélni szeretnék veled.-mondta Caius.
- Igen, Mester.-mentem oda hozzá.
- Emlékszel ugye a két Brown lányra?-kérdezte, mire bólintottam.- Mára lett kitűzve az átváltoztatásuk.
- Értem. Mit tehetek ez ügyben?-kérdeztem.
- Catlyn-t, Corin változtatja át, de nem merem rábízni, mind két lányt, így szeretném, ha Solar-t te változtatnád át.-mondta Caius. Komolyan azt akarja, hogy változtassam át? Én?
- Én, nem tudom, mit mondjak..-válaszoltam.
- A Brown lányok értékesek a Volturi számára és szeretnénk ha túlélnék, ezért választottunk téged és Corin-t.
- Értem, köszönöm Mester.-mondtam, Caius, bólintott, majd a szobája felé vette az útját. Komolyan nekem kéne átváltoztatnom? Nem biztos, hogy képes lennék rá... És ha nem bírok megállni? Az egész Volturi számít rám! Nem hagyhatom őket cserben! Elindultam Solar szobájához. Mikor odaértem, bekopogtam, majd beléptem az ajtón. Mondhatom nem erre számítottam. Solar meglepetten nézett rám, biztos másra számított.
- Szia..-köszönt, kicsit félénken, nem értem, most miért ilyen, általában bátor szokott lenni... Tegnap például Alexával veszekedett, már most olyan, mintha közénk tartozna.. Bólintottam, köszönés kép. Tudta, miért vagyok itt, láttam a szemében és már azt is tudom mitől fél.
- Nagyon rossz lesz?-kérdezte.
- Igen.-válaszoltam tömören. Sosem szerettem kifejteni a dolgokat, az valahogy nem én voltam, csak egyszerűen megmondom, hogy mi van és kész, ez vagyok én!
- Nem lehetne minél hamarabb túlesni rajta?-kérdezte, kicsit bátrabban, mint az elején. Én is szívesen lennék rajta túl, de nem tudom, képes leszek-e visszafogni magam.. Ezt, hogy mondjam el? Nem olyan rég ettem, az igaz, de akkor sem hiszem, hogy képes lennék rá.. nem is értem, miért engem választottak Aro-ék..
- Kérlek..-suttogta Solar. Jaj, muszáj még kérlelnie is? Így is nehéz, hiszen ember.. igazából félnie kéne tőlem, de nem fél.
- Nem félsz.-jegyeztem meg.
- Nem..-suttogta, szinte hang nélkül, néhány lépést közelebb léptem hozzá.
- Miért?
- Mert nem bántanál, csak azt teszed, ami szükséges.-formálták ajkai a szavakat, de hang nem jött ki a torkán.
- Félsz, de nem amiatt, hogy talán bántalak.
- Tudom, hogy nem bántanál.-mondta hang nélkül.
- Te tudod.-ez volt az utolsó mondat, amit kimondtam, majd villám gyorsan elé álltam és puha húsába haraptam. Megízleltem íncsiklandó meleg vérét, éreztem, ahogy lecsúszik a torkomon... Testem felmelegedett a vérétől... Csak egy dolog nem stimmelt. Bárki, akiből eddig, ittam, sikítozott, de ő nem.. Elengedtem, majd lefektettem az ágyára. Mosolygott, de láttam a szemén, hogy fáj neki. A méreg már elkezdett hatni. A nyaka, a haja és a blúza véres lett, nem akartam egyedül hagyni, de egyszerűen muszáj volt hátrébb állnom, mert a vére, túlságosan csábított. Fájdalmában összeszorította szemét és felkiáltott. Tudtam, hogy nem tudom megakadályozni, hogy fájjon neki, de mégis szerettem volna. Rossz így látni...

(Solar)
Olyan ez az egész, mintha beledobtak volna egy verembe, ahol a sötét tűz elevenen eléget. Iszonyatosan fáj! Nem értem, hogy mehettem bele?! Ennél még a halál is jobb! Jó nem biztos, de talán nem fájna annyira. Eszembe jutott egy idézet, talán még az egyik gimis irodalom órámról: "Tűrj és tarts ki, ez a fájdalom hasznodra lesz egykor." Hát remélem, hogy igaza van a szerzőjének, bárki is írta...

(Catlyn)
Rohadtul fáj ez az egész! Miért nem mondták, hogy ennyire fáj? Akkor nem akarok tetves vámpír lenni, bár ígyis-úgyis az lenne belőlem... Tényleg.. kíváncsi vagyok, hogy tudják-e... Bár bizonyára nem.. Na majd kíváncsi leszek az arcukra! Pedig, azt hittem a múltkor, hogy lebuktam, de szerencsére senki sem gyanakodik! ÁÁáá csak ne fájna ez annyira!

(Solar)
Nem akarok kiabálni, nem akarom, hogy Adam hallja, mennyire fáj. Egyszerűen nem akarom, hogy gyengének lásson. Láttam az arcán... Láttam rajta, hogy mennyire fájt neki, hogy látta a fájdalmam. Nem akarom, hogy lássa, vagy hallja, hogy ez az egész mennyire fáj nekem... Szeretnék erősnek tűnni, de sajnos nem tudok...

//"I hope you like it!"//
Puszillaktiteket!
niki23

4 megjegyzés:

Natalie írta...

IMÁDTAM!!
NAGY NEHEZEN FUTÓLAG EL TUDTAM OLVASNI!:D
FANTASZTIKUS LETT!
alig várom a kövit!!!

(bocsi a sok nagybetűért;))

millió puszi:

Natalie

Devonne Crescent írta...

Szia! :)
nagyon szépen köszönöm! =) örülök, hogy így futólag sikerült elolvasnod!!
a nagybetűk meg.. á semmi gond :D

imádlak & puszillak!♥
^_^

Névtelen írta...

Ez nagyon jo let!
Milyenek lesznek vampirkent valyon? Jaj mar aleg varom a kovetkezot!
Valyon Catlyn mit titkol?Erdekes!:D
Puszi,Kinga!

Devonne Crescent írta...

köszii Kinga ^^
hogy Catlyn mit titkol.. hát az egy darabig még az én titkom lesz ;D
vámpírként pedig.. majd a következő fejezetben megtudod, vagy az az utániban! =)

pusziii♥:
niki23