1.fejezet

(Anabelle)

Már megint süt a nap. Mint általában mindig. Mért kel nekünk pont Olaszországban, a világ egyik legnaposab országában élni? Meg ez az átkozott alergia is, de legalább ezzel nem én vagyok az egyedüli. Anyu, Michelle (anyu nővére) és Katy (az unakatesóm) is alergiás a napfényre. Így természetesen soha, de soha nem mehettünk ki, hacsak nem volt borús az ég. Ami szinte csak télen volt lehetséges. Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy tél van, és nincs egyettlen felhő sem az égen, pedig tegnap este havazott.
- De jó lenne ha elborulna.-mondtam ki hangosan amire gondoltam. Anyu rámnézett és elmosolyodott. Tudta mennyire imádok kint lenni a levegőn, ő is pont annyira szerette ahogyan én.
- Álmodozól?-kérdezte ekkor Katy és leült mellém a kanapéra.
- Valami olyasmi...-mondtam kicsit szomorkásan.
- Jaj, ne már! Tudod, hogy mennyire utálom hogyha szomorkodsz.-mondta Katy, majd gondolt egyett és jobb kedve lett.- Van egy remek ötletem!
Katy mosolyától mindig jobb kedvem szokott lenni, mintha valami boldogság hullámot küldene felém.
- És mi lenne az?-kérdeztem már én is mosolyogva.
- Tudod...- kezte nagyon-nagyon, de nagyon lassan, amit én nem bírtam kivárni ezért közbeszóltam.
- Mond már!
- Oké, szóval kaptam egy könyvet.-mondta bár úgytűnik még nem fejezte be és nem akartam belszólni.- Ami Volterráról szól, és teli van egy csomó érdekességgel, meg képekkel és azt mondták a tvben hogy délutánra beborúl az ég és mi addig nézegethetnénk azt.
- Amikor kimondtad hogy Volterráról szól már megfogtál, nem kellet volna még az időjárás jelentést is belecsempészned.-mosolyogtam.
- Remek, akkor hozom is!-mosolygott ő is, majd felált és felment érte a szobájába. Igen, ugyanis mi négyen együtt élünk egy házban. Én nagyon örülök neki mert imádom Michellet (azt mondta a nevén szólítsam) és Katyt egyaránt.
- Itt vagyok!-kiáltotta Katy mikor leért a lépcsőn.
- Katy!-szólt rá Michelle- Ne szaladj a lépcsőn.
- Rendben, csak nagyon szeretném megmutatni a Ananak a könyvet, amit kaptam.
- Jó, de akkor sem kell így szaladni.-mondta ekkor anyu.
- Jó, megígérem hogy többet nem szaladok le, vagy fel a lépcsőn.- mondta Katy úgy ahogy azok szokták akik valamilyen esküt tesznek.-Na mostmár odamehetek Ana hoz?
- Persze.-mondta Michelle mosolyogva, és Katy lehuppant a mellettem lévő öres helyre.
- Szóval, itt van.-mutatott egy vörös színű könyvre aminek az elején egy csomó kép van a városról. És persze rá van írva az hogy: Volterra.
- Klasz, de... Nem akarod kinyitni?-mondtam, mire észbekapott és kinyitotta. Aztán az első oldalon rögtön egy legenda ami 1500 éves.
- Na? Te olvasod fel, vagy én?-kérdezte Katy.
- Majd én.-mondtam mosolyogva. És nem sokkal utánna belekztem az olvasásba.
- A legenda szerint egy keresztény hittérítő, Marcus atya...-amikor kimondtam hogy Marcus anyu és Michelle felnézett, ez fura.- 1500 évvel ezelőtt kitíltotta a vámpírokat Volterrából, majd később Romániában mártírhalált halt, miközben megpróbálta megállítani a vámpírokat. Ezért minden évben megünnepeljük azt a napot és ilyenkor az egész város pirosba borul.
- Ez érdekes legenda, vajon igaz?-kérdezte Katy bár azt nem tudtam eldönteni hogy kitől. Ahogy Michellere és anyura néztem azt láttam hogy valamit suttognak egymásnak, de nem hallottam, hogy mit.
- Lehet, legalábbis az biztos hogy minden évben megünnepeljük, tudod, amikor aszt a piros köpenyt viseljük.-mondtam neki, abban a napban az a jó, hogy a köpenynek hála a bőrünket nem éri a fény és akkor kimehetünk a napfényre is, de csak kizárólag a köpenyben.
- Katy, van még valami abban a könyvben erről a... Marcus atyáról?-kérdezte anyu.
- Nincs, csak ennyi. Tényleg, Christina, szerinted léteznek vámpírok?-tette fel a kérdést Katy mire, Michelle és anyu arcáról lefagyott a mosoly. Valami nem stimmel.
- Micsoda nevetséges feltételezés.-mondta Michelle, mivel látta hogy anyu nem fog megszólalni most egy darabig.- Ez csak egy legenda. Nem kell elhinni mindent. Mellesleg nincs konkrét magyarázat arra hogy léteznek vámpírok. Tudod mit, add csak ide azt a könyvet, meg szeretnék nézni valamit.
- És menyjetek fel a szobátokba, majd ha kész lesz az ebéd akkor szólunk.-mondta anyu. Katy oda adta Mechellenek a könyvet és elindultunk felfelé a szobánkba. Ami az emeleten volt. Katyé jobra, az enyém pedig balra. Miután bementünk a szobánkba, átmentem Katy hez mivel vólt egy ajtó amin keresztül be tudtam jutni.
- Ez fura volt.-mondtam, mikor Katy mellé ültem.
- Igen, de miért vette el anyu a könyvem? Hiszen ő adta.
- Majd csak vissza adja, azt mondta hogy meg néz benne valamit.-próbáltam kicsit megnyugtatni hogy visszakaphatya, de nem sikerült.
- Láttad az arcát? Ismerem ezt a nézését, tuti hogy nem kapom vissza.-sóhajtott.
- Mikor lesz felhős az ég?-kérdeztem mosolyogva, mivel van egy tervem.
- Ebed után, kb egy óra körül.- Katy valahogy pontosan meg tudta jósolni mikor milyen idő lesz, tisztára mint egy időjós, csak ő sokkal jobb.- Mire készülsz?-kérdezte, miután az unokatesóm mindent tudrólam és azt is hogy ilyenkor mindig van egy jó tervem.
- Hát... arra gondoltam hogy mi lenne ha elmennénk a könyvtárba, ott tuti van könyv Volterráról.-osztottam meg vele a tervem.
- Ez nem is olyan rossz ötlet. És ha mást nem is akkor legalább végiglapozzuk.-mondta boldogan, majd megölelt. Viszonoztam az ölelését, majd valaki kopogott Katy ajtaján.
- Igen?-kérdeztett ki Katy.
- Gyertek le, kész az ebéd, és úgylátom már gyülekeznek a felhők is.-mondta az ajtón keresztül anyu.
- Megyünk.-mondtam és elindultunk lefelé a lépcsőn. Mikor az asztalhoz értünk, hírtelen egy hatalmasat dörgött az ég.
- Ó.-mondta Katy, mivel tudta jól. Kizárt hogy viharban kiengedjenek.
- Egyetek még mielőtt kihül.-mondta Michelle és mi hozzá is láttunk. Miután lenyeltem az első falatot megkérdeztem.
- Ti miért nem esztek?-erre Michelle anyura nézett.
- Mi főzés közben szoktunk csipegetni, és mikorra már kész lesz addigra dugig leszünk. Így már nem tudunk enni a kész ételből.
- Ahan.-mondtam és bekaptam egy krumplit. Mire végeztünk addigra rákezdett az eső, szuper lehetne még ennél is rosszabb? Mérgelődtem magamban, mire egy órjásit villámlott. Katy, anyu, Michelle és én is mind egyszerre ugrottunk fel a hejünkről.
- Majdnem szívrohamom lett.-hüledezett Michelle.
- Az nehezen.-vigyorgott rá anyu.
- Nagyot villámlott, pedig elméletileg azt mondták csak az eső fog esni, az is mérsékletesen, de a villámokról, meg az egyre több esőről semmit nem mondtak.- kommentálta Katy az időjárásjelentést. Anyu és Michelle összenézett, majd Michelle bólintott.
- Figyeljetek, játszunk egy játékot.- szólt anyu.- Üljünk le a kanapékra, rendben?
- Rendben.-mondtuk Katyvel és leültünk, anyu és Michelle pedig velünk szemben.
- Szóval elmondom a szabályokat, és hogy kinek mit kell csinálnia.-mondta Michelle.- Katy, te koncentráj arra hogy milyen idő lesz. Ana.-fordult ekkor felém.- Milyen időjárást kedvelsz?
- Hát, a borús időt mert akkor a levegőn lehetünk.-válaszoltam.
- Rendben, akkor csukd be a szemed és képzeld el hogy a vihar csillapodik, és végül az ég borús marad. Rendben?-bólintottam, nem tudom hogy ez az egész mire jó, de legalább adigg sem ülünk és unatkozunk.
- Rendben. Christy te figyeld folyamatosan Anát én pedig figyelem Katyt, ha valaki nem azt csinálja ami a feladata, az veszít. Minden világos?-kérdezte és várta míg mindenki bólint.- Rendben, akkor kezdjük.
Úgy tettem ahogy mondta, elképzeltem ezt a hatalmas vihart. És szépen lassan elképzeltem hogy kezd lecsillapodni, közbenn hallottam ahogy kint, kissebbeket villámlik és az ablakot se verte annyira az eső. Olyan mintha a gondolataimon keresztül tünne el szép lassan a vihar. Elképzeltem ahogy lassan elál az eső, és mikor oda értem hogy már egy csep eső sem hullott és az eget felhők takarták Michelle megszólalt hogy kinyithatom a szemem. Kinyitottam, a redőnyök felhúzva, a villany lekapcsolva és kint nem esik az eső, a vihar elvonult és mostmár csak a felhők takarják az eget.
- Hű.-mondtam.
- Azta.-mondta Katy és rámnézett.- Ezt te csináltad?
- Én?-néztem rá kérdőn.
- Nem vagyok benne biztos, de amikor én is becsuktam a szemem olyan volt mintha nyitva lenne, és láttam azt is hogy elképzeled hogy a vihar eltűnik, majd ugyanakkor a kinti vihar is eltűnt.- hadart mindent egy szuszra.
- Hű. Szóval én eltüntettem a vihart, te pedig láttál csukott szemmel.-állapítottam meg.
- Nem egészen.-szólalt ekkor meg Michelle.- Katy látja a jövőt, és ha csukva van a szeme azt látja mi történik abban a pillanatban. Te pedig Ana az időjárást irányítod.
- Ez olyan mintha...
- Varázserőnk lenne. - fejezte be a mondatom Katy.
- Igen, olyasmi.-mosolygott anyu.
- Nektek is van?-kérdeztem.
- Háát. Az titok.-mondta Michelle.
- De ez nem ér, ti tudjátok a miénket, de mi nem tudhatjuk tiéteket. Ez így nem fair-mondta dorcásan Katy.
- Igazad van.-mondta anyu.- Mit gondolsz Michelle?- Michelle nem szólt egy szót sem, egy darabig, majd meg szólalt.
- Rendben. Én egy érintéssel képesvagyok megmutatni az embereknek mire gondolok. Christy pedig nos, megmutattod nekik?-nézte anyut kérdőn. Anyu bólintott és elment az ablakhoz, ahonnan leszedte az egyik virágot majd vissza ült és a virágot letette az asztalra. A virág fölé tette a kezét, mire a virág elhervatt, majd elvette és ismét a virág fölé helyezte a kezét mire az feléledt.
- Azta.-mondtam, majd Katyt figyeltem aki tátott szájjal ült és nézte a virágot.
- Azta.-mondta Katy is kb egy perc múlva.
- Megmutassam én is?-kérdezte Michelle. Mire mi mindketten bólintottunk. Hozzánk érintette a kezét és láttok magunk előtt az óratornyot, napsütésben. Mit mondjak, csodálatsoan szép volt, majd levette rólunk akezét és az óratorony is eltűnt.
- Hű ez is...
- Aztás.-fejezte be megint a mondatomat Katy.
- Ez nem ér!-mondtam, mire elnevette magát. Aztán én is nevetnikeztem.
- Oh.-hallottam meg anyu szomorú sohaját.
- Mi a baj?-kérdeztem.
- A nap!-válaszolt Katy hírtelen. Michelle gyorsan leengedte a redőnyöket.
- Meg van!
- Igen, jó ötlet, de még akkoris lehet hogy baj lesz és ha valaki felfigyel rájuk akkor pedig...-mondta Michelle, de nem fejezte be a mondatot, mivel Katyt figyelte.- Katy, mit látsz?
- Kimegyünk a fénybe, és fekete csukjás köpenyt viselünk. Azért hogy biztos ne érjen minket fény, de attól még próbálunk az árnyékban menni. Aztán Ana meglát két ugyan ilyen köpenyt viselő embert, fent az őrök tornyába és... ennyi. Itt vége van.
- Értem.-mondta Michelle.- Ana, meg tudnád csinálni megegyszer azt a felhőkkel?
- Nem hinném hogy én csináltam volna.-mondtam szomorúan.- Ha irányítanám az időjárást akkor mindig borús idő lenne, de én nem tudom írányítani.
- Ez igaz Michelle. Ha megtehetné, akkor örökké felhők takarnák az eget, hiddel, tudom.-mondta anyu. Mire Michelle valami olyasmit motyogott, hogy gondolatolvasó. Ez feltűnt Katynek is mivel ő is furcsán nézte. Hírtelen kopogtattak. Mindenki Katy felé néztek. Mire ő csak annyit mondott.
- Sandra.
- Majd én kinyitom.-mondta Michelle. Odament az ajtóhoz és kinyitotta. Beszűrődött rajta egy kis fény de Michelle ügyesen kikerülte.- Gyere csak be, Sandra.
- Oh, köszönöm. Sziasztok.-mondta és hallottam ahogy Michelle becsukja az ajtót.- Nagyon fura hogy nállatok mindig le vannak húzva a redőnyök. Na mindegy, apa átküldött hogy megkérdezzem a vihar tett-e valamiben kárt. Mert akkor azonnal átjön és megszereli.- mondta és a végén a szemét forgatta.
- Nem, a vihar nem tett kárt semmiben, de köszönjük hogy átjöttél megkérdezni.-mondta anyu kézségesen.
- Szívesen jöttem, úgyis olyan ritkán látom magukat.- mondta Sandra. Mi erre összenéztünk Katyvel, és egyszerre elmosolyodtunk.- Én akkor megyek is, viszlát, és sziasztok.
- Csak sziasztok.-mondta anyu mosolyogva.- Nem vagyunk mi sem olyan öregek.
- Hát akkor sziasztok.-köszönt Sandra és elment.
- Ki nem álhatom ezt a csajt.-mondta Katy.
- Ja, ilyenkor bezzeg kis őzikét játszik.-mondtam én is.
- Hé, lányok.-mondta Michelle.

- Jól van.-mondtuk egyszerre Katyvel.

(Heidi)

Süt anap, oltári, akkor megint nem mehetek vásárolni, hacsak... Hát, persze Sonja! Hisz irányítani tudja az időjárást. Megyek, megkeresem. Némán végigszaladtam a folyosón, egészen Sonja szobájáig. Mikor odaértem bekopogtam.
- Szabad.-mondta Sonja és benyitottam hozzá.- Oh, Heidi szia.
- Szia, szeretnék kérni tőled egy szivességet, vagyis kettőt.
- És mi lenne az?-kérdezte kíváncsian.
- El szeretnék menni vásárolni és süt a nap.
- Értem, ez megoldható és a másik? -kérdezte mosolyogva.
- Azt szeretném ha te is velem jönnél.
- Jaj, de jó! Úgy örülök, már amúgy is rá férne a ruhatáramra egy kis újjítás. - mondta boldogan és a nyakamba ugrott. Miután lemászott rólam elindultunk a kapu felé, de még mielőtt kimentünk volna Sonja bevetette az erejét. Így legalább nem csillogunk. Sonja felvette a napszemüvegét, mert az én lila szememmel (kék kontaklencse van benne) még hagyán, de az ő rubinvörös szemével már nagyon feltünőek lennénk. Mikor a bolthoz értünk megkérdezte.
- Csinálhatok egy kis vihart?-csillogó szemmek kérlelt aminek nem tudtam ellenálni, így megengedtem neki. Egy halomnyi ruhát vettünk, és még folytatuk volna, ha nem állok le. De tudtam, hogy ha hamarosan nem indulunk vissza Aro, Caius és Marcus nagyon mérges lesz így elindultunk a kocsi felé. Még mindig tombolt Sonja vihara.
- Sonja, ha lehet akkor...
- Rendben, leállítom. Borult ég jó lesz? Persze csak fokozatosan.
- Jó lesz.-mondtam mosolyogva. Mióta csatlakozott hozzánk azóta sokat fejlődött a képessége, amit előszerettettel ki is használ.
- Kész.-mondta és már csak síma felhők takarták az eget.
- Egyszerűen szuper vagy!-mondtam és megöleltem.
- Köszi.
Beszáltunk a kocsiba és indultunk vissza. Leparkoltuk a kocsinkat és bementünk a várba. Sonja azt mondta, amint beérünk a várba visszacsinálja a napsütést, és úgy is lett. Elindultunk a szobánk irányába, ami egymás mellett volt. De éphogy beléptünk Sonja szobájába ott találtuk Santiagot, aki a fejét csóválta.
- Ez nem volt szép. Nem féltek hogy Aro megtudja és még bajba kerültök érte?-kérdezte.
- Nem, mivel nem tudja meg igaz?-kérdezte Sonja és közben a szempilláit rebegtette, aminek Santiago sohasem tudott ellenálni.
- Nem tudja meg. -mondta Santiago.
- Oké, köszi hogy benéztél na szia!-mondtam és kilökdöstem Santiagot az ajtón.

Katy Volterráról szóló könyve: