2.fejezet

(Anabelle)

Katy a jövőt figyelte, hátha megint elborulna az idő, én pedig Katyt figyeltem. Ez így ment hosszú órákon keresztül mígnem egyszer csak Katy sóhajtott.
- Mi az?-kérdeztem.
- Ana, már este van.
- Oh, akkor nem megyünk ki.- sóhajtottam én is.
- Jaj, ne... -nyögött fel Katy.
- Mi az?-kérdeztem.
- Sandra.-válaszolt fintorogva.
- Jaj, ne... -nyögtem én is és meghallottuk Sandra kopogását.
- Szerbusz Sandra, gyere be nyugodtan.-köszöntötte Michelle Sandrát.
- Köszönöm, nem, csak azért jöttem mert el szeretném hívni Katyt és Anabellet moziba.-mondta.
- Oh, ez nagyon kedves tőled, és szerintem a lányokra is ráfér egy kis friss levegő, de előtte... -mondta anyu.
- Hozom!-mondta Katy és máris indult fel a szobáinkba. Majd nem sokkal később két fekete köpennyel jelent meg.- Itt vannak.-mondta mosolyogva és az egyiket oda adta nekem. Sandra a szemeit forgatta, de egy szót sem szólt. Katyvel magunkra terítettük a köpenyeket, de a csukjáját nem vettük fel. Így indultunk el a mozi felé, ami nem volt olyan messze. Csöndben sétáltunk végig az utcán, ahol épp a karácsonyi vásár tartott. Mikorra elegem lett Sandra hallgatásából, megszólaltam.
- Miért akarsz moziba menni velünk?
- Mert kedves vagyok fafej.-válaszolta.
- Te nem szoktál velünk kedves lenni, ha csak nem akarsz keresztbe tenni nekünk.-mondta Katy.
- És miért akarnék keresztbe tenni nektek?
- Nem tudom, sok okod lenne rá.-mondta Katy.
- Ez igaz.- mondtam én is.
- És akkor?- kérdezte mérgesen.
- Miért lennél akkor kedves hozzánk?- kérdeztem. Erre Sandra keze elindult felém, meg akar pofozni, és meg is fog. Ekkor meghallottam Katyt.
- Anabelle!-éreztem ahogy Katy megfogja a karomat és arrébb rángatott, nehogy Sandra eltaláljon.
- Ezt meg hogy?-kérdezte dühösen Sandra.- Mindegy én hazamegyek.
És elindult a háza felé vezető úton. Egy ideig néztük ahogy keresztülmegy az utcán, majd mi is úgy döntötünk hogy hazamegyünk

(Demetri)

- Christina felhívott hogy figyeljük Anabellet és Katyt, nehogy felfedjék magukat.- mondtam Alecnek aki azonnal megértette.
- Merre indultak?
- A vásár felé.-mondtam és meg sem álltunk a vásárig, persze nem az utcán rohantunk hanem a ház tetőkön, nehogy észre vegyenek az emberek. Amíg futottunk a Summer család járt a fejemben. Nem értem hogy Christina és Michelle miért nem mondja el a lányoknak hogy igazából micsodák. Ha elmondanák, úgy annyival egyszerűbb lenne a dolgunk. Egy pillanat, Katy látja a jövőt. De, akkor lehet hogy látja azt is hogy követjük őket?-gondoltam. Hírtelen meghallottam Katy hangját a zsúfolt tömegben. Szememmel keresni kezdtem. Alec oldalba bökött majd rámutatott egy három fős csoportra. Ketten Volturis köpenyt viseltek, csak Katy és Anabelle lehet az.
- Innen nem hallanak minket.-mondta Alec.
- Biztos? Hiszen ők is úgy hallanak mint mi.
- Igen, de most el vannak foglalva azzal a másik lánnyal.
- Oh, tényleg.-mondtam és azután csöndben figyeltük a lányokat.
- Miért lennél akkor kedves hozzánk?- kérdezte Anabelle. Mire Sandra keze elindult felé, hogy pofon vágja. Hírtelen Alec felállt és elindult a feléjük. Egyre közelebb ért hozzájuk, de utolértem és megállítottam.
- Alec!-Alec megállt nem ment tovább, bár tudom hogy szeretett volna. Hírtelen meghallottuk Katy hangját.
- Anabelle!-mondta és arrébb rángatta Anabellet nehogy eltalálja az ütés. Ezen csak mosolyogni tudtam, jövőbelátás vámpír érzékkel keverve egyenlő Katy. Még ha nem is tudja hogy az, legbelül érzi hogy nem átlagos ember, és ezt a családjáról is tudja, ezért kell mindig követnünk őket Aleckel. Amit egyikünk sem vesz rossz néven.

- Ezt meg hogy?-kérdezte dühösen a vörös hajú lány.- Mindegy én hazamegyek.

És visszaindult, arrafelé, amerről jöttek.
- Hú, köszi Katy, nem is tudom mit csinálnék nélküled.-mondta Anabelle. Alecra néztem, aki végig Anabellet figyelte, minden egyes rezdülését. De nem szólok semmit, mert tudom hogy akkor ő meg akkor elkezdi mondani hogy én hogy nézem Katyt. Nem volt kedvem ismét lejátszani, már 3 hónapja is megértettem.
- Semmiség.-mosolygott Anabellere Katy.- Figyel, nekem nincs kedvem filmet nézni, de ha neked van akkor mehetünk, csak...
- Nem hagyhatja egyedül.-mondta Alec és asszem megfeledkezett róla hogy innen tökéletesen hallanak minket.
-Alec!-szóltam. És szerencsére azonnal megértette hogy el kell tűnnünk, így leugrottunk a házról és elvegyültünk a tömegben.
- Katy, te is... -kezdte Anabelle és Katy fejezte be a mondatot.
- Igen, én is hallottam.- remek. Hallottak, ennyit arról hogy nem tudhatnak rólunk. Mérgesen néztem Alecre aki mérges volt mint én, csak ő magára.
- Figyelj, Katy, mi lenne ha megnéznéd a jelent. Hátha valaki figyel.-mondta Anabelle. Hát ez remek. Alec mosolygott. Nem szoktam mosolyogni látni, de most mosolygott.
- Okos lány, az biztos.-mondta majd rögtön feltette a kapucniját, én is így tettem. Így kizárt hogy meglássák az arcukat.
- Na? Látsz valakit?-kérdezte türelmetlenül Anabelle, mire én is elmosolyodtam.
- Türelem.-nyugtatta Katy. Katy olyan gyönyörű, bár Anabelle is nagyon szép, de szerintem Katy a világ leggyönyörűbb félvére. Bár Alec ezt épp ellenkezőleg gondolja, de ráhagyom.
- Semmi.-szólalt meg ismét Katy. És Aleckel végre kifújhattuk a levegőt.- Semmi, bár...
Bár? Akkor most látott minket vagy sem?
- Igen? Mi az?-sürgette Anabelle.
- Láttam két alakot, ugyan olyan köpenyt viselnek mint mi, de az arcukat nem látom.-mondta Katy.
- Hogy-hogy ugyan olyat? Azt hittem ilyen csak a mi családunknak van.

- Úgy tűnik, nem csak nekünk, van, de amint hazaérünk kérdezzük meg hogy mi van ezekkel a köpenyekkel.- Katy nagyon okos, ezt eddig is tudtam, de miért pont ma kell okosnak lennie?
- Induljunk már is.-mondta Anabelle.
- Mi is induljunk.-suttogta Alec.
- Igazán rászólhatnál a csajodra, valami van vele... -suttogtam.
- Egy nem a csajom.-kezdte szomorúan- Kettő, a tied lát a jövőbe.-Ezt telibe találta.-Három, ha nem látná a jelent akkor most nem kéne ezt a hülye csukját viselni.- Sajnos igaza van.
- Jó akkor most én is számolok. Egy nem a csajom.- ugyan olyan szomorúan mondtam mint Alec- Kettő, nem tehet a képességéről, három, a te barátnőd mondta neki hogy nézzen bele a jövőbe.-suttogtam Alecnek.
- Utánunk jönnek, és vitatkoznak. Azt hiszem... rajtunk.-hallottuk meg egyszerre Katy hangját.
-Francba.-mondta Alec és megállt. Én is megálltam.És úgy beszéljem hogy biztosan csakis ő hallja.
- Nem követhetjük őket. És nem beszélhetünk róluk ha a közelben vannak. Katy látja a jelent és ez megnehezíti a dolgunk.
- Én is ugyan olyan jól tudom mint te.-mondta Alec ugyan olyan halkan mint én.
- Miért vitatkoznak rajtunk?-kérdezte Anabelle.
- Nem, tudom, olyan mintha védeni akarnának.-válaszolt Katy
- Védeni? Kitől?-értetlenkedett Anabelle.
- Egymástól.- ez az egy szó úgy hangzott Katy száján keresztül mintha a saját halálának időpontjáról beszélne.
- Mi? Katy miért álltáll meg?-kérdezte Anabelle.
- Ők is megálltak. Egy sikátorban beszélgetnek, de olyan halkan hogy már nem értem.-válaszolt Katy.
- Keressük meg őket.-mondta Anabelle. Mintha szív rohamot kaptam volna, bár tudom hogy az lehetetlen, de akkor is. Ez a lány kikészít. Alec is ugyan úgy festett mint én. A teste megfeszült és hírtelen egy szót sem tudott kinyögni.
- Mi? Te teljesen megőrültél? Arról beszélek hogy két köpenyes férfi követ minket, te meg megkeresnéd őket? Megártott neked a napfény elvonás.-mordult rá Katy.
- Én ezt a lányt egyszer még kinyírom, hogy beszélhet így Anabelle-lel?-sziszegte a fogain keresztül Alec.
- Alec, fejezd be. Amúgy is tudod hogy nem engedem hogy bántsd Katyt.- válaszoltam Alecnek.
- Mi? Katy te is hallottad?-kérdezte Anabelle. Jaj, csak mond azt hogy nem, kérlek.
- I..igen.-mondta dadogva Katy.- Honnan? Honnan tudják a nevünket?
- Azonnal haza kell mennünk.-mondta Anabelle.- Nem maradhatunk
- Rendben, gyerünk, szerencse hogy a közelben lakunk. -mondta Katy és Anabelle-lel együtt elindultak haza.