6.fejezet

Itt a 6. feji, mivel mennem kell és nem leszek 1 teljes hétig!

Remélem tetszik majd a fejezet, és kapok érte néhány komit... szóval... komit, komit, komit!!! :D Puszi niki23

(Katherine)

Itt van egy vámpír, és kiderül róla, hogy az apám, oké ez nem annyira meglepő, de miért most? Miért pont most jött meglátogatni? Ha eddig nem érdekeltem akkor most miért jött?-gondoltam.

- Miért jött?-kérdeztem egy csep érzelem nélkül a férfit.

- Mert látni szerettem volna a lányom.

- Miért pont most?

- Miért ne? Nem látogathatom meg a saját lányomat?

- Nem, ha eddig nemérdekelt!-válaszoltam, mire a férfi arca megfeszült.

- Úgy tűnik Katherine döntött.-szólt a mester. Tudom én nem vagyok Volturis, de úgy érzem nekem is így kell hívnom.

- NEM!-kiáltot fel a férfi.- Jogom van beszélni vele! Az apja vagyok! Pont te tiltanál el a lányomtól Aro? Te, aki ugyan abban a cipőben jársz?

A mester nem tudott mit válaszolni, a torkán akadt a szó. Helyette Ana szólalt meg.

- Elég!-lépett előrébb.- Katherine döntésébe senki sem szólt bele. Maga eljött, beszélt a lányával és most menyjen, Katy nem akar több szót váltani önnel! És ne merjen úgy beszélni az apámról, mintha ugyan olyan lenne mint maga! Ő teljesen más! Őt legalább érdekelte, hogy mi van velem, nem úgy mint magát! Maga nem törődött a lányával, így nem várhatja el, hogy tárt karokkal fogadja! Most menyjen, és ne merjen többet így beszélni a Volturi vezetőinek egyikével!- Ana szemei szikráztak a dühtől.

Hú, nem hittem volna, hogy képes ilyen is lenni...-gondoltam.- Ki állt értem, és az apjáért...

- Rendben.- mondta a férfi és meghajolt- Ahogy óhajtja kegyed! Nem akartam így beszélni, sem önnel, sem az apjával. De abban igazat mondtam, hogy az apja tudja, mit érzek. Ő is annyira vágyott rá, hogy lássa, mint én Katherinet.

A mester végre megszólalt.

- Azt tudom, hogy mit érzel Alex. De én nem erőltettem magam Anabellere. Ő döntött úgy, hogy látni akar. Katherine is döntött. Fogadd el, hogy nem kíván látni téged.

- Rendben.-morogta Alex, majd felémfordulva hozzátette- Ha úgygondolod, mégis látni akarsz...-átnyújtott egy kis papírdarabot- Hívj fel!- Elvettem tőle a papírdarabot.

Azt várhatja!-gondoltam.

- Rendben.-mondtam ugyan úgy mint mikor előszőr szóltam hozzá.

- Aro, Caius, Marcus, Christina, Michelle, Katherine, Anabelle, és a többiek... örültem a találkozásnak, hamarosan ismét találkozunk!

- Azt nem hinném.-morogta anyu. Alex rámosolygott, hírtelen bevillant egy kép anyu Alexre ugrik és szét akarja szaggatni, de Alex számít rá és elugrik előle.

- Köszönöm Katherine, hogy megmutattad.-furdul felém mosolyogva Alex.

- Mi?-kérdeztem zavartan.

- Hogy Michelle rám akar, vagyis már csak akart. Ugrani, én már csak az után láttam volna.-válaszolt. Anyu megint morgott. Nem értettem, de nem is akartam, akkor csak mégtovább maradna, így csendben maradtam.

- Köszönjük a látogatásod Alex Gregori.

- Oh, bármikor...-mondta és Anara nézett. A szemei elsötétültek, de nem volt szomjas, mármint nem vérre. Ana kellett neki. Alec rámorgott és Ana elé lépett, majd mindenki morogni kezdett. Alexnek feltűnt, és a szemeit rögtön Aro felé fordította. A mester gyilkos dühvel szemlélte, majd fejét elfordította, és Anara nézett. Közben Alex kiosont a palotából.

(Aro)

Nem tudom elhinni, hogy volt képes így nézni a lányomra? Ráadásul az egész Volturi szemeláttára! Ez felérne egy halálos ítélettel, bárki számára! Mégis, hogy merészelte? Ha valaha is visszatérne... Én képes lennék... Nem gondolhatok ilyenekre Katy miatt, de akkor sem tarthatom magamban a dühöm!-gondoltam, majd hozzávágtam a falhoz az egyik fotelt. A masszív kőfalnak nem lett baja, bár ezt nem mondhatnám el a fotelről... De legalább egy kicsit lenyugodtam.

- Aro?-kopogott be az ajtón Anabelle. Gyorsan rendeztem az arcvonásaimat és behívtam.

- Gyere csak be kedvesem.

- Szóval, én...-kezdte. Valaki megköszörülte a törkát mögötte-vagyis mi.-fejezte be gyorsan és utat engedett Katynek.

- Mester...-kezdte, de közbeszoltam.

- Hívj te is Aronak!-mosolyogtam rá.

- Köszönöm, de maradnék a mesternél, ha nem baj...

- Nem, dehogy is. Miért jöttetek?

- Azt szeretnénk tudni, milyen képessége van ennek az Alex Gregori Smithnek.-mondta Anabelle.

- Oh, szóval a nevét is tudjátok?-kérdeztem, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.

- Igazából, csak Ana tudta, én nem.

- Bizonyára emlékszikrá még a gyerekkorából.-mosolyogtam Anara.

- Igen, biztos.-mondta.

- Szóval? Van különleges képessége ennek az Alexnek?-türelmetlenkedett Katherine.

- Igen, van. Ő a múltat látja, és... ha a közelében van valaki, aki látja a jövőt, akkor ő is látja, azt, amit az illető.

- Klasz...-sóhajtott Anabelle. Mit nem adnék azért hogy tudjam, mit gondol most.. De ahoz meg kéne érintenem és azt bizonyára nem szeretné..

- Akkor így tudta, mire készül anyu...-mondta elgondolkozva Katy.

- Bizonyára.

- Köszönjük mester!-mondta Katy- Mi most akkor megyünk... Hacsak nincs mégvalami...

- Igazából lenne. Anabelle még nem evett, így veszélyes lehet rád nézve... Ezért nem kénne a közelébe lenned, amíg...

- Nem kiszámítható?-kérdezte mosolyogva Ana.

- Igen.-mosolyogtam rá. Katy sóhajtott.

- Igen, tudom, de látom a jövőt, így tudnék róla ha az étlapon szerepelnék.-mosolygott Katy is.

- Ebben biztos vagyok. De a saját épségedben...

-Tudom, láttam... és hiába próbálnék akármit is mondani, nem fogja hagyni hogy vele legyek... legalábbis addig míg nem... ivott.

- Igen.

- Akkor én megyek, megkérdezem Scarlettet, melyikük nyert.-mosolygott, majd eltünt.

- Anabelle.

- Csak Ana, kérlek.

- Rendben. Behívnád Adamot?-Előszőr meglepődött, de rábólintott.

- Persze.-kinyitott az ajtót és Adam belépett rajta.

- Mester.

- Adam, kérlek, keresd meg Janet és hívd ide.

- De mester, akkor te...

- Nem lesz semmi bajom.

- Igen, mester.

- Azért hívom ide Janet, hogy elkisérjen vadászni.-válaszoltam a kinemmondott kérdésére.

- Értem.-mondta. Az ajtón kopogtattak és Adam beszólt rajta.

- Mester, meghoztam Janet.

- Köszönöm. Jane, kérlek gyere be.

- Mester?-nyitott be az ajtón Jane, majd mikor meglátta Anat kicsit boldogabbnak tűnt.

- Elkísérnéd Anat vadászni?-kérdeztem, mire felcsillant a szeme, és ahogy láttam majd kiugrik a bőréből, bár próbál nyugott nak látszani. De úgy látom, hogy Ana is hasonlóképp van.

- Igen, mester!-ezen elmosolyodtam.

- Akkor menyjetek.-és már kint is voltak a szobámból.

(Jane)

Lehet, hogy eleinte mindenkinek azt mondtam kinem állhatom Anabellet, de valójában nagyon is kedvelem! Ha ő nincs akkor a testvérem még mindig úgyan olyan búskomor lenne, és vele együtt az egész kastély. Amióta velünk élnek a Summerök, azóta a kastély sokkal vidámabb hely lett. Bár mikor idejöttek, szomorúak voltak, de valahogy mégis boldogok. Mikor Ana felébredt mindenki örült, és nem csak megjátszották, hogy örülnek, hanem tényleg. Teljes szívből örültek neki, hogy él...

(Anabelle)

Mikor már olyan távolságba értünk, hogy Adam ne lásson, Jane nyakába ugrottam, amitől majdnem elesett.

- Máskor szólj, mielőtt rámvetnéd magad!-nevetett.

- Rendben!-nevettem vele együtt. Jane abbahagyta a nevetést. És lesegített a hátáról. Talán észrevett valakit.

- Miért álsz ott a sötétben?-kérdezett valakit.

- Nem akartam elrontani a szorakozásotokat.-válaszolt a sötétben álló vámpír.

- Előjönnél a rejtekhejedről?-kérdeztem.

- Csak arra vártam hogy megkérdezd.-válaszolt és egy mosolygó vámpírférfi lépett ki a sötétéből. Bizonyára egy másik Volturis.

- Afton, miért követsz minket?

- Nem követlek.

- Oh, dehogynem!

- Csak épp erre jártam, és még nem láttam a lányt miután átváltozott.

- Ezért, gondoltad megnézed magadnak?-kérdezte Jane gonosz mosolyal az arcán.

- Nem, dehogy is, csak...-próbált magyarázkodni Afton.

- Kíváncsi vagyok, mit szólna Chelsea, ha ezt megtudná.-mondta még mindig gonosz mosollyal az arcán Jane. Afton nyelt egyet, mire Jane mégjobban elmosolyodott.

- Jane, nincs jogod olyanokat mondani neki, ami nem igaz!

- Oh, dehogynincs!

- Jane, kérlek!-Afton már térden állva könyörgött, mit mondjak, eléggé vicces látványt nyújtott, ahogy ott térdelt Jane előtt. Jane a szemét forgatta.

- Rendben. De csak azért úszod meg ilyen könnyen, mert más dolgunk van!

- Köszönöm!

- Meny vissza az őrhelyedre!-adtam ki a parancsszót.

- Igenis...

- Anabellenek hívják!-Jane ismét a szemét forgatta.

- Kösz. Igenis Anabelle!

- Na, akkor mehetünk vadászni?

- Igen!

* * *

Mikor már jó messzi voltunk Volterrától, Jane azt mondta, nem kell mást tennem, csak az ösztöneimre hagyatkoznom. Lehunytam, a szemem és úgytettem, ahogy mondta. Színte azonnal megéreztem egy íncsiklandó illatot, így hát elindúltam az ösztöneimre hagyatkozva. Olyam gyorsan futottam, hogy melletem a fák egy hosszú barna-fehér (mivel tél van) csíkká álltak össze. Mindig is imádtam a gyorsaságot, bár nagyon kevésszer volt alkalmam megtapasztalni eddigi életem során, de most kiélvezem minden egyes percét! Az erdő közepefelé jártam, mikor megéreztem egy vámpír szagát. Mivel nem olyan rég már volt alkalmam érezni, így felismertem. Alex. Amint rájöttem, ki az már szemben is találtam magam, az illetővel.

- Szerbusz Anabelle.-köszönt. Kb egy lépésnyire álltunk egymástól. A kezét kinyújtotta és megpróbálta kezét végigsimítani az arcomon, de mielőtt hozzám érhetett volna, megragadtam a csuklóját. Leeresztette kezét és rámmosolygott.

- Jobban örülnék, ha nem nyúlna hozzám.-mondtamneki és elengedtem a csuklóját.- Miért van még mindig Volterra környékén?

- Csak sétálgatok.-vonta meg a vállát. Egyet előrrébblépett, én egyett hátra. Ezt még vagy háromszór megcsináltuk, mígnem egy fa törzséhez lapultam.

- Jane is veled van?

- Nem mindegy magának mit mondok? Hiszen...-mondtam volna, de a számra tette a kezét.

- Már tudsz a képességemről.-suttogta a fülembe. Mivel még mindig csukva volt a szám, így csak bólintottam. Már olyan közel volt hozzám, hogy már éreztem, amint hűvös lehellete cirógatja az arcom. Alex hát amögött valaki morgott, majd megpillantottam Janet.

- Engedd el Anat!

- Lehet, hogy megteszem, de az is lehet, hogy nem...-mondta inkább magának, mint Janenek. És végigsimított az arcomon. Önkéntelenül is rámorogtam, még ha a számat le is tapasztja a kezével. Alex levette a számról a kezét, de szorosan magához ölelt. Kirázott tőle a hideg. Jane Alexra nézett, és erősen koncentrált valamire.

- Ne is erőlködj! Azzal nem mész semmire. Had mutassam be neked Kevint és Lindát.-mondta Alex és az erdő fái mögül előlépett egy eléggé felzselézett barna hajú fiú és egy bronzvörös, hullámos hajú lány.

- Kevin képes, egy olyan pajzsot létrehozni, ami megvéd ahozzád hasonló képességűektől. Linda pedig egy érintésével kődé tud változtatni akárkit, persze, csak ha ő úgyakarja és csak 15 percig működik az ereje, utánna visszaváltozik az illető. Így nincs értelme próbálkoznod, az erőddel, egyikünkeneksem lehet ártani mentálisan. Nem tehetsz semmit.

- Nem tudom miért kell ez a lány Alexnek. Ő is csak egy egyszerű újszülött.-mondta Linda Kevinnek. Úgytűnik, hogy ezt már megint csak én hallottam.

- Azért eléggé csinos...-mondta Kevin, mire Linda egy szúrós pillantással jutalmazta- Már ha valaki a szőkéket szereti. Még szerencse, hogy én a vörösekért vagyok oda.-javította ki gyorsan magát.

- Gyere drágám, most velünk jösz.-suttogta a fülembe Alex. Na jó, ebből elég! Amilyen erősen csak tudtam ellöktem magamtól, ennek köszönhetően, ő kidöntött egy közelben lévő fát én pedig Jane mellé futottam. Kevin és Linda értetlenül nézte végig az egészet. Alex felmordult.

- EZÉRT MEGFIZETSZ!-üvöltötte.- Linda! Változtasd mindkettőt kővé!- Linda elindult felénk. Előszőr Janet vette célba, egy ideig sikerült kitérnie előlle, de vigül Lindának sikerült megérintenie. Jane ott ált, kővéváltan, és ez ellen nem tehetett semmit.

- JANE!-kiáltottam. Linda gonoszul rámmosolygott.

- Most te jösz...

- Ezért megfizetsz!-morogtam rá. Hírtelen olyan düh áradt szét bennem, mint még soha, éreztem, ahogy belülről éget a tűz. Nem bírtam, már elviselni a forróságot, így kiengettem magamból. Erősen öszpontosítottam és így sikerült elérnem, hogy tűz vegye körül Lindát.

- Oh, ez egy váratlanfordulta...-mondta Alex. Feléfordítottam a fejem és őt is körbevettem tűzzel, majd Kevinen volt a sor. Miután mindhármukat körbevettem "tűz börtönnel" úgydöntöttem megvárom azt a tizenötpercet, míg Jane ismét képes lesz mozogni. Ameddig teltek a percek, a tűz ugyan úgy égett a rabjaim körül, ügyelve arra, hogy olyan közel legyen hozzájuk, mmenyire csak lehet, de mégsem érjen hozzájuk. Mikor Jane végre "felébredt" elképedve nézte, ahogy a három támadóm min egy-egy tűzgyűrűben állt.

- Hű.-csak ennyit tudott kinyögni, mire rámosolyogtam.

- Azt hiszem, szólni kéne valakinek...-mondtam, de a hátam mögött már meg is jelent a segítség.

- Mi megfelelünk?-kérdezték  a mögöttem álló három Volturis.

- Hát persze.-mosolyogtam rájuk. Közüllük csak Adamt ismertem fel, senki mást. Mikor a szőke hajú lány észrevette, hogy nem nagyon tudom, kik is ők, felvilágosított.

- Ő itt Alexandra, Adam és engem Scarletnek hívnak.

- Örülök, hogy megismerhetlek benneteket.

- A mester utánnatok köldött miket, mert egy jóideje elmentetek vadászni, és ahogy látom eléggé szép zsákmányotok van.-mondta mosolyogva Adam.

- Én elintézem a vöröst, Adam tiéd a sündisznó fejű, Scarlet, tied Katy apja.-adta ki a parancsot Alexandra, azután köddévált, és valahonnan Linda mögül meghallottam a hangját. - Anabelle, szedd le rólluk ezt a tűz micsodát!- Úgytettem ahogy mondta, mikor már szabadon voltak, Adam elkapta Kevint. Scarlet elkapta Alext és Linda felüvöltött fájdalmában, majd Alexandra láthatóvávált és a vállára kapta a lányt.

- Mi visszamegyünk a kastélyba, ti pedig vadásszatok végre valamit.-mondta Adam, majd felém fordult és megérintette újjaival a szemem alatti gödröcskét és közben rámmosolygott. Nagyon jó érzés fogott el a közelségétől...- Nagyon szomjas lehetsz, a szemeid már obszidiánszínűek.- a szemei az ajkamra tévedtek... A lélegzete felgyorsult...

- Adam!-szólt Alexandra, mire Adam, jóval hátrébb húzódott tőllem- Ideje mennünk!-morogta.

- Igen, igazad van.-miután eltüntek az erdőben, Janere néztem, aki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Mi az?-kérdeztem, mikor már nagyon is zavaró volt a csend.

- Tudod mire készült Adam? Tudod mi lett volna belőlle, ha megteszi, amire készült?

- Nem.-válaszoltam mindkétkérdésre.

- Előszőr is Alexa kinyír, aztán neked ugrik Shamanta végül magyarázkodhatsz Alecnek, aki előtte széttépte Adamt!

- Miért akartak volna nekem ugrani? És miértkellet volna magyarázkodnom a testvérednek? És miért tépte volna szét Adamt?

- Adam megakart téged csókolni. És ahogy láttam, nem igazán esett rosszúl a közelsége. Alexandra alig tudta türtőztetni magát hogy nektekugorjon, mivel bele van esve Adambe, ahogy Shamanta is. Alec pedig... ki nem állhatja Adamt.

- És miért kellett volna magyarázkodnom?

- Mikor a nagyteremben, Alex rádnézett és Alec rámorgott, azt nem azért tette mert az lenne a dolga.

- Akkor miért?

-  Ha lehet akkor nem mondanék el minden apró részletet.

- Persze...

- Vadásszunk!-mondta és mindketten az erdőbe vetetteük magunkat.

(Scarlet)

Miután Aróék elé állítottuk Anabelle és Jane támadóit mindhárman elindultunk a szobánk felé, szerencsére egymás mellett voltak, így hármasban indultunk az emeletre. Mikor már tisztes távolságban voltunk Arotól, Marcustól és Caiustól; Alexa tarkónvágta Adamt.

- Ezt azért mert majdnem megcsókoltad.- aztán mégegyet kapott- Ezt azért mert úgy néztél rá.- és még egyet- És ezt azért mert hozzáértél.

- Hé, az elsőt is értettem, nyugi oké?-mondta Adam. A hátunk mögött a bátyám hangos nevetését hallottunk.

- Vigyázz Adam, Alexa végül még kiüt!- Felix már a hasát fogta a röhögéstől.

- Ez nem is rosz ötlet...-mondta Alexa és gonoszul nézett Adamra, majd egy könnyed érintéssel sokkolta.- Felix, bevonszolnád a szobájába?- kérdezte a bátyámat.

- Persze.-mondta, de már nem nevetett. Segítettem neki bevinni Adamt a szobájába majd mikor a ajtón kívül voltunk megkérdezte.

- Kit csókolt meg majdnem, a kölyök?- én elképedve álltam előtte, azt hittem nem figyelt, amikor Alexandra azokat mondta...

- Azt hitted nem figyeltem, mi?-kérdezte egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Igen, azt.-mondtam.

- És akkor elmondod, hogy kit akart megcsókolni Adam?-kérdezte tudásra szomjas tekintettel. De mielőtt akármit is szólhattam volna Adam kinyitotta az ajtaját és kilépett rajta. Felix felé kapta a tekintetét és egy hatalmas vigyorral köszöntötte.

- Héj Adam! Mizujs? Hogy aludtál? Megrázó élmény volt az a három tasla? És hogy végül nem csókolhattad meg a lányt?

- Mivan? Felix miről beszélsz?-kérdezte a bátyámat, de közben felém nézett. Én megráztam a fejem, mire kifújta a levegőt.

- Arról, hogy nem akarjátok elárúlni, melyik csajt akartad megcsókolni!

- Milyen csajt?-kérdezte ekkor Dem, aki Aleckel az oldalán jött felénk. Remek! Felix is elég, nem hogy Demetri, és most leginkább Alec nem kéne ide! Mikor Adam meglátta Alecet, azonnal rámnézett.

- Ö..-Adam elkezdett gondolkodni, majd rámnézett- Scart.

- Hoppá, húgi, nem is mondtad, hogy bejön neked Adam.-mondta Felix én pedig tátott szájjal álltam még mindig. Most komolyan, nincs más lány a környéken? Oké, tudom, hogy nincs, de akárkinek a nevét mondhatta volna, miért pont az enyémet kellet? De mostmár muszály játszanom a szerepem, főleg, mivel Dem és Alec furán nézeget.

- Ö, igen, tudom. Csak nem akartam mindent az orrodra kötni.

- De hiszen szinte semmit sem mondasznekem.

- Na látod, épp ezért!

- És akkor akarat megcsókolni, mikor elmentetek Anaért és Janeért?

- Ö.-Adam a szavakat kereste, ahogy én is és ekkor belépett az ajtón Katherine. Imádom a kiscsajt, de a képességével most aztán meg is ölhetminket. Mikor meglátta társaságunkat egy mosolyt húzott az arcára.

- Sziasztok!-köszönt az álmosolyával, úgytűnik látta hogy mi történt majdnem. Felváltva köszönt vissza mindenki, vagy helloval vagy sziával.

- Adam, beszélhetnék veled?-kérdezte és egy olyan mosolyjelent meg az arcán, amilyen Janeén szokott mikor kinozni készü valakit.

- Ö, persze.

- Négyszemközt.-mondta Katy mire Dem, aki eddig is figyelte Katyt, most mégjobban figyelte, már ha ez lehetséges.

- Demetri, kérlek, ne...-mondta még mielőtt Dem szólhatott volna.- Muszáj beszélnem vele, de négyszemközt!

- Rendben.-morogta az orra alatt Dem. Katyék bementek Adam szobályába és Katy becsukta az ajtót. Bizonyára tudta hogy mindenszoba hangszigetelt, így nem halhatja senki, hogy miről beszélgetnek, vagy mit csinálnak.

- Ha csinál vele valamit...-mondta Dem.

- Nyugi! Dem nefeledd, nem Adam akart kettesben lenni Katyvel.-mondtam neki.

- Hé Dem, úgy tűnik, hogy a csajodnak inkább Ad jönbe és nem te!-mondta Felix. Alec egy ideig csendben ült, majd ő is megszólalt.

- Valamit titkolsz.-mondta nekem, mire én kővédermedtem.

- Ezt meg hogy érted? Három fiúnak mondtam el, hogy tetszik Ad. Szerinted mit lehetne még előletek eltitkolni?-hazudtam neki. Nem szerettem hazudni, de néha sajnos muszáj volt, és a hazugság sajnos, csak mégtöbb hazugságot szül.

- Igaz.- mondta Alec, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Ekkor kilépett az ajtón Katy.

(Katy)

Miután Adammel bementünk a szobájába becsuktam az ajtót.

- Láttad mit akartam, mi?

- Igen.

- Miért jöttél?

- Beszélnünk kell!

- Ezt már modtad.

- Ugye tudod, hogy bármikor elmondhatom ezt az egészett a kint lévőknek. Nem hinném hogy örülnének neki. Főleg mert Aro lánya. Oh, és Alec milliárd darabra tépne, márcsak azért is mert olyan közel voltál hozzá.

- Tudom. Azért jöttél, hogy megfenyegess?

- Nem.

- Akkor? Miért? Nincs időm, holmi hibrid problémáival törődnöm.

- Oh, dehogynem. Legfőképp azért mert ez nem csak az én bajom, hanem a tied is!

- Nem azért, de hálásnak kénne lenned, ha mi nem vagyunk, akkor a drágalátos apád elviszi magával Anabellet.

- Ha jól tudom épp Ana állította meg őket, mielőtt elvitték volna!

- De ha mi nem megyünk akkor még mostis ott ülnének az erdőben.

- Nem kifejezetten.

- Elég! Mond el mit akarsz és takarogy innen!

- Azt akarom, hogy hagyd békén Anabellet! Ne meny a közelébe. Világos?

- Mint a nap. Még valami?

- Semmi.

- Akkor, viszlát.- mondta és én kinyitottam az ajtót...